close
Harmincmillió eurós támogatás a gázüzemű közlekedésre
Friss

Harmincmillió eurós támogatás a gázüzemű közlekedésre

Csaknem 30 millió euró támogatást kapnak a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) és a kormány támogatásával benyújtott közlekedésfejlesztési projektek az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) keretéből, a forrásokból gáztöltőállomások épülnek – közölte az MGKKE. A tájékoztatás szerint a három nyertes projekt eredményeként 6 töltőállomás jön létre a cseppfolyósított gázzal (Liquified Natural Gas, LNG), valamint a sűrített gázzal (Compressed Natural Gas, CNG) üzemelő közúti járművek számára, egy töltőpont pedig a dunai hajózást szolgálja majd. Lehetőség nyílik továbbá egy új, magyar innovatív terméken alapuló szolgáltatási modell, a Clean Fuel Box alapján 39 CNG töltőpont létrehozására is – tették hozzá.

A szervezet felidézte, hogy a 2014-2020 közötti támogatási időszakban a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére 22 milliárd euró jut, ebből az első két évben 300 millió euró támogatást kaptak az új technológiák pályázatai: a pénz több mint 60 százaléka a gázalapú közlekedést, közel 20 százaléka pedig az elektromos töltőpontok kiépítését szolgálja. A támogatás csaknem harmadából a közúti közlekedők számára épülnek gáztöltők, de jelentős a tengeri és a belföldi hajózás részesedése is – írták. Magyarország a rendelkezésére álló források több mint 99 százalékát sikeresen pályázta meg az első két évben, az új technológiákra kiírt keretből pedig annyi támogatáshoz jutnak az MGKKE vezette projektek, mint a többi kohéziós ország hasonló pályázatai összesen – hangsúlyozta az egyesület.

A 2011-ben alapított egyesületet a káros anyagok és üvegházhatású gáz kibocsátásának csökkentését és a megújuló gázok – a metán, a biometán, a hidrogén és ezek keverékeikből álló energiahordozók – szélesebb körű felhasználást támogatja.