Csatlakozik a GE Hungary csoport a Nemzeti Beszállítói Programhoz – jelentette be Varga Mihály az erről szóló szándéknyilatkozat aláírásakor. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a beszállítói fejlesztési projekt lehetővé teszi, hogy az eddiginél nagyobb arányban járuljanak hozzá a hazai vállalatok a magasabb hozzáadott értékkel bíró termékek fejlesztéséhez és gyártásához.
A több mint 10.000 munkavállalót foglalkoztató General Electric az egyik legnagyobb magyarországi vállalat, aminek a digitális ipari technológiák meghonosítása és alkalmazása terén kitűzött céljai összhangban vannak a magyar iparpolitika irányelveivel – mondta Varga Mihály. Hozzátette: a Magyar Kormány beszállítói-fejlesztési programjától azt várjuk, hogy a következő években jelentős számú magyar kis- és középvállalkozást vonnak be a nagyvállalatok az import hálózatukba, kiépítve ezzel egy stabil és megbízható beszállítói kört Magyarországon. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a magyar kkv-k egyre nagyobb hányada tud majd sikerrel kilépni a nemzetközi piacra is. A hazai vállalkozások elsajátíthatják a nagyvállalatoktól azokat az ismereteket, amelyek az ipar 4.0 által megkövetelt szemléletváltáshoz is elengedhetetlenek – mondta Varga Mihály.
A tárcavezető kiemelte: fontos ez a program az ország számára, mert segíti a vállalkozásainkat a versenyképességet biztosító tudás megszerzésében, és a magyar cégcsoportok fejlődésének támogatása pozitívan hat a hazánkban működő globális nagyvállalatok eredményességére is.
Varga Mihály hangsúlyozta: kiemelkedően fontos partnerünk ebben a munkában a GE Hungary cégcsoport, amely kitüntetett szerepet tölt be a magyar gazdaság életében. Nem csupán azzal, hogy az egyik legnagyobb vállalatunk, hanem azzal is, hogy a cég által meghatározott fejlődési irány – a digitalizáció – a magyar gazdaságpolitikában is kiemelt cél.
A GE Hungary csatlakozik a beszállítói programhoz