close
Gdansk: hideg zuhany, vagy megkönnyebbülés?
Egyéb - Olaj

Gdansk: hideg zuhany, vagy megkönnyebbülés?

A privatizációt bonyolító Nafta Polska lengyel állami holding pénteken közleményben jelentette be, hogy a brit Rotch Energy Limited céget választotta ki kizárólagos tárgyalások folytatására a gdanski kőolaj-finomító (RG) 75 százalékos részvénycsomagjának megvásárlásáról. A rövidített listán szereplő másik befektető, a Mol Rt. kiesett a további versenyből. Az ezek után már kizárólagos tárgyalások a közlemény szerint június 11-én kezdődnek, és négy hétig tartanak – olvasható a hétfői Népszabadságban.

A brit cég korábban közölte, hogy 2004-ig több mint egymilliárd dollárt szeretne befektetni a gdanski kőolaj-finomítóba, Lengyelország – a plocki PKN Orlen után – második legnagyobb olajipari vállalatába. Ebből finanszírozná a 75 százalékos részvénycsomag megvételét és a beruházásokat. A cég az évi feldolgozott nyersolaj mennyiségét a jelenlegi több mint négymillióról 7,5 millió tonnára emeli, oly módon javítva a termékek minőségét, hogy a 2005-ben életbe lépő európai normáknak megfeleljenek. A cég a jelenlegi 250-ről 600-ra akarja növelni a Rafineria Gdanska benzinkútjainak számát. A Rotch vezette konzorciumhoz a Rotch Energy mellett a Mitsui, a Gulf Oil Inc. és lengyel befektetők tartoznak. A Mol befektetői számára keserű pirula a lengyel bejelentés. Korábban a magyar társaságot sokan már biztos győztesnek tekintették.

A Mol nagy reményeket fűzött a lengyel piacon történő megjelenéshez, amire három lehetőség kínálkozott. A gdanski finomító megvétele mellett követhető stratégiának tűnt a PKN-nel való partnerség vagy a Slovnafton keresztül jó esélyekkel induló dél-lengyelországi zöldmezős beruházás. Az eddigi stratégia a gdanski döntés után most átértékelésre kerül. Ugyanakkor tény, hogy az eladósodottság kritikus szintre növekedése, amitől a gdanski siker esetén sokan féltették a Molt – kihatott ez a társaság tőzsdei megítélésére is – egyelőre eltűnt a kockázati tényezők közül. Érdekes lesz az e heti tőzsdei reagálás is.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.