close
Foglalkoztatási boom a zöldgazdaságban
Egyéb - Megújuló

Foglalkoztatási boom a zöldgazdaságban

Egy év alatt öt százalékkal nőtt globálisan a zöldgazdaságban foglalkoztatottak száma, a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) legfrissebb jelentése szerint. Ma globálisan 8,1 millió embernek adnak munkát a megújuló források, és az ágazat képest volt ellentételezni az alacsopny olajár miatti leépítéseket a fosszilis gazdaságban.

A több, mint 8 millió alkalmazott között nem szerepel az a továbi 1m3 millió ember, akik a világ nagy vízerőműveiben dolgoznak – jelzi az IRENA jelentése. Ugyanakkor jelzik, hogy az ágazatban valamelyest lassult a korábbi évekhez képest a foglalkoztatás bővülése, de a növekedés azért még kitart, és várhatóan újabb lendületet kaphat egyebek mellett a klímavédelmi progtramoknak köszönhetően.

A legtöbb emebrt természetesen Kínában, Brazíliában, az Egyesült Államokban és Indiában, Japánban és Németországban foglalkoztatják a zöldgazdaságban. A növekedést javarészt Ásziának köszönheti az iparág, ahol a foglalkoztatottak 60 százaléka található. A legtöbben a napenergia iaprban állnak alkalmazásban, 2,8 millió emebrnek ad megélhetést ez a terület, a növekedés itt 11 százalékos volt 2014-hez képest tavaly. Japánban és az USA-ban markáns felfutást látni a napenergia üzletben foglalkoztatási oldalon is, Kínában stagnált az EU tagorzságokban viszont csökkent az itt alkalmazottak száma.