close
Felfutóban a háztartási tárolási paic Németországban
Egyéb

Felfutóban a háztartási tárolási paic Németországban

Jelentős forgalomnövekedésre számít a németorzsági Solarwatt, a háztartási napenergiás rendszerekhez kapcsoldó energiatárolók termékeitől, az E.ON-nal való együttműködés eredményeként

A kizárólagos kereskedelmi együttműködés, amely még áprilisban jött létre az E.ON és az akkumulátoros energiatárolókat gyártó társaság között, mindkét fél számára komoly előnyöket tartogat a Solarwatt vezérigazagtója szerint. Az egyezség értelmében az E.ON Aura rendszerekhez a Solarwatt MyReserve tárolórendszereit értékesíti az E.ON.

Németországban, amely a második legjelentősebb napenergia piac a világon Kína után, és ahol a megtermetl energia 67 százaléka szolár panelekből származik, 1,5 millió, jellemzően háztartási fotovoltaikus rendszer üzemel. A támogatások csökkenésével azonban egyre inkább felértékelődik a tárolás, ami lehetővé teszi, akár a későbbi felhasználást, akár a csúcsidőszakban történő értékesítését a fel nem használt napenergiának. Ebben az évben 70-80 millió eurós forgalomra száímtunk éves szinten – mondta a Solarwatt vezérigazgatója az E.ON-nal kötött megállapodás értékelésekor.