close
Felemás piacnyitás
Áram - Egyéb

Felemás piacnyitás

Az E.ON Hungária Rt. villamosenergia -értékesítésből származó árbevétele 236,8 milliárd forint volt 2002-ben. Bakács István vezérigazgató a cég keddi budapesti tájékoztatóján elmondta: 2003-ban a tavalyihoz hasonló évre számítanak, az redményeket csak az Édász konszolidációja fogja növelni, miután az E.ON tavaly 90 százalékra növelte részesedését a cégben. Az MTI jelentése szerint A 2002-es üzleti évben az E.ON Hungária 14.928 gigawattóra áramot értékesített 2,37 millió ügyfélnek.

Az E.ON Hungária éves jelentése szerint az rt. konszolidált beszámolójában szerepel leányvállalatként az Édász, a Dédász, a Titász, 16 kisebb erőmű, fűtőmű és szolgáltató társaság, valamint társult vállalatként a Kőgáz Rt. és a két, a gázszolgáltatáshoz kapcsolódó cég.

A csoport a 2002-es évet 268,7 milliárd forint mérlegfőösszeggel, 4,6 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta.

A vezérigazgató elmondta: az idén a tavalyi 50 milliárd forintnál többet terveznek beruházásra fordítani.

Tavaly az E.ON Hungária részt vett több városi gázmotoros kiserőmű létesítésében, 2002 végéig tíz ilyet épített. Az ilyen forrásból származó átvett villamos energia a csoport szintjén 30 százalékkal nőtt tavaly.

A sajtótájékoztatón az E.ON vezetői felhívták a figyelmet a magyar villamosenergia-piac 2002- január 1-jei részleges nyitásával kapcsolatos hiányosságokra és beszámoltak az első öt hónap tapasztalatairól.

Az E.ON kifogásolja, hogy még mindig vannak jogszabályi hiányosságok, ezek közül a legkritikusabb, hogy az országos ellátási szabályzatok közé tartozó kereskedelmi szabályzat még mindig nem határozza meg megfelelően a kereskedelmi kérdéseket.

Kóbor György, az E.ON áramkereskedő cége, az E.ON energiakereskedő Kft. ügyvezető igazgatója ugyanakkor rámutatott: nem elsősorban a szabályok hiánya, hanem az okozott gondot az első hónapokban, hogy viszonylag sok feljogosított fogyasztó érdeklődött a szabadpiac iránt. Igényüket viszont nem tudják kielégíteni a kapacitások szűkössége, a hosszú távú erőművi szerződések, a szűkös importkapacitás és a paksi leállás miatt.

Az E.ON adatai szerint az együttesen 10,3 terrawattóra éves fogyasztású feljogosított fogyasztók 25 százaléka lépett ki a piacra. Az E.ON területéhez 5 terrawattóra fogyasztású feljogosított fogyasztói csoport tartozik. Ezek 70-80 százaléka jelentkezett, hogy vásárolna a piacról áramot.

Az E.ON Kereskedelmi Kft. a részben liberalizált piacon 45-50 százalékos részesedést ért el.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.