close
E.ON: jó év 2008-ban, spórolás 2009-től
Egyéb - Gáz

E.ON: jó év 2008-ban, spórolás 2009-től

Tavaly 26 százalékkal növelte árbevételét a magyarországi
érdekeltséggel is rendelkező, német E.ON energiaipari csoport. Adózás
előtti eredménye 7,3 százalékkal 9,9 milliárd euróra nőtt. A következő
években soron lévő projektjeit felülvizsgálta, a rájuk szánt összeget
hatmilliárd euróval csökkentette.

Az E.ON német közműóriás 2008-ban 86,8 milliárd eurós árbevételt ért el, 26 százalékkal magasabbat a 2007-esnél. Adózási előtti eredménye 7,3 százalékkal 9,9 milliárd euróra nőtt. 26,2 milliárd eurós beruházásai az öszehasonlító időszakénak több mint a kétszeresét tették ki. Ezen belül mintegy 16 milliárd eurót képviseltek azok a cégvásárlások, amelyekre az olasz Enel és Acciona, valamint a svéd Statkraft cégekkel kötött megállapodás alapján került sor.

Az E.ON korábban jelezte, hogy 2007-2010 között összesen 63 milliárd eurót szán beruházásokra, ebből 60 milliárd már 2010-re megvalósul. Most közölte, hogy a 2009-2011-es tervezési időszakban bevételeinek stabilitása lehetővé is teszi a megfogalmazott beruházási tervek meghatározó részének véghez vitelét. Mindazonáltal a megromlott működési körülmények miatt újra kellett gondolnia az összes projektet, így az eredeti elképzelés szerintihez képest a terv 6 milliárd euróval csökkent. Így átlagosan évi 10 milliárd eurót költ beruházásokra a következő három évben. Az összeg egyharmadát németországi és Egyesült Királyságbeli hálózata és erőművei korszerűsítésére szánja, a többit a növekedésére.

Az E.ON tavaly 13 ezer főt vett fel világszerte, ebből körülbelül ötezret Németországban, ahol 2700 gyakornoka is van. Magyarországon a közelmúltban közös irányítás alá vonta érdekeltségeit.