close
Energiaügyekről is szól a magyar-szerb üzleti fórum hétfőn Nisben
Egyéb

Energiaügyekről is szól a magyar-szerb üzleti fórum hétfőn Nisben

Mintegy 250 vállalkozó vesz részt hétfőn a magyar-szerb üzleti fórumon Nisben, amelyet a szerb gazdasági kamara és a Magyar Nemzeti Kereskedőház közösen szervez – jelentette be Marko Cadez, a szerb kamara elnöke vasárnap.

Kiemelte, hogy körülbelül 170 magyar és szerb kis, közepes és nagyvállalat képviselteti magát a hétfői találkozón, amelyen a vállalkozók befektetési, valamint kiviteli lehetőségeket mutathatnak be egymásnak. Marko Cadez várakozásai szerint az üzletember-találkozón elhangzottak konkrét eredményekhez, megkötött szerződésekhez vezetnek majd. Az üzleti fórumon részt vevők főleg a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az egészségügy, a vegyipar, az építészet, az energetika, a környezetvédelem, a megújuló energiaforrások, a gépipar, a textilipar, a bútoripar, valamint az információs és kommunikációs technológiák területéről érkeznek.

Szerbia 2016-ban leginkább elektromos energiát és villamossági felszerelést, cukrot, vajat, mézet, papírt és pótkocsit szállított Magyarországra, míg Magyarország az idei esztendőben főként gépjárművet, gépolajat, gyógyszert és szenet exportált a nyugat-balkáni országba. Magyarország az ötödik legnagyobb befektető Szerbiában.

A magyar-szerb kereskedelmi áruforgalom 2014-ben mintegy 1,7 milliárd euró, 2015-ben pedig 1,8 milliárd euró volt. Az idei esztendő első nyolc hónapjában pedig további 5 százalékos bővülés volt tapasztalható az előző év azonos időszakához képest.

Az üzleti fórumot követően hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében megnyitják az OTP bank nisi regionális központját. A beruházás összértéke mintegy félmillió euró.