close
Elfogyott a szélenergia támogatottsága?
Blog - Egyéb - Megújuló

Elfogyott a szélenergia támogatottsága?

Szükség van a megújuló források arányának bővítésére, de ne kerüljön többe a zöld forrásból származó villamos energia – ez a véleménye az energiainfo.hu legfrissebb on-line kutatásában megkérdezetteknek. A portál felmérése szerint ugyanakkor a válaszadók 67 százaléka úgy véli, a megújuló ágazatban érdekelt befektetők jogosan tartanak igényt valamilyen formában támogatásra.

Kissé ellentmondásos a kép, a megújulók támogatásában történő foygasztói részvételt illetően. Miközben a válaszadóknak csak mindössze 42 százaléka jelzett hajlandóságot, hogy többet adna a zöldenergiáért, eközben egy másik kérdésre válaszolva 67 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy legfeljebb 5 százalékos áremelkedést elfogadhatónak tartana, a megújulók rézsesedésének bővítése érdekében. További 29 százalék pedig 5-10 százalék közötti drágulást is elfogadhatónak ítélt, vagyis a válaszadók nagy többsége, azért tolerálhatónak tartja a tisztább energiaforrások alkalmazásával járó költségnövekedést.

A portál megkérdezte felhasználóit az egyes megújuló forrásokról is. A felmérés tanúsága szerint, azonos, 29-29-29 százalékos a támogatottsága a biomasszának – beleértve a biogázt is, a napenergiának, valamint a geotermális fejlesztéseknek. Még a vízenergia hasznosítás is kapott 13 százaléknyi támogatást, viszont a szélenergiára senki sem voksolt.