Világszerte már közel 10 millióan dolgoztak a megújulóenergia-iparban 2016-ban, miután számuk 2012 óta megduplázódott. A 2030-as évre pedig összességében 24 millióra emelkedhet a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos állások száma, ami bőven ellentételezi majd a fosszilis energia területén megszűnő állások számát – prognosztizálja a Nemzetközi Megújulóenergia Ügynökség (International Renewable Energy Agency, IRENA) 2017es jelentésében, amelyet a portfolió.hu idéz.
A legtöbb állás Kínában, Brazíliában, az Egyesült Államokban, Indiában, Japánban és Németországban jött létre. A “zöld” munkahelyek zöme, mintegy 62 százaléka Ázsiában található, azon belül is Kínában összpontosul a világ összes ilyen állásának közel 40 százaléka. A bővülés mögött a megújuló energiaforrások költségeinek esése, illetve az elterjedésüket elősegítő kormányzati támogatások hatása áll elsősorban.
Az egyes megújuló energiaforrások közül a napenergia fotovoltaikus hasznosításában dolgozik a legtöbb, globálisan 3,1 millió alkalmazott. Számuk csak a legutóbbi vizsgált évben 12 százalékkal emelkedett, azonban Japánban és az Európai Unióban azonban már csökkent az ilyen állások száma.
A szélenergiához kapcsolódó munkahelyek száma 2015/2016-ban 7 százalékkal 1,2 millióra emelkedett. A folyékony bioüzemanyagok 1,7 millió, a szilárd biomassza 0,7 millió, a biogáz pedig további 0,3 millió embernek és családjainak biztosított megélhetést világszerte 2016-ban.
A tendencia azonban nem minden technológia terén figyelhető meg. A napenergia kollektorok által való hasznosításában (fűtés, melegvíz, hűtés) 12 százalékkal 0,8 millióra esett az alkalmazottak száma, miután a telepítések száma csökkent az olyan nagy piacokon, mint Kína, Brazília és az Európai Unió. A nagy vízenergia projektek 1,5 millió embernek adtak munkát, mintegy 60 százalékuk az üzemeltetésben és fenntartásban vesz részt.
Egymillió új állást teremtenek a megújuló energiaforrások évente