Az ABB sikeresen befejezte New York egyik kulcsfontosságú alállomásának nagyarányú korszerűsítését. Az egyik vezető közüzemi céggel, a Con Edisonnal együttműködésben kivitelezett felújítás során számos hagyományos energetikai berendezést digitális technológiával váltottak ki. Az átviteli hálózatra kapcsolódó alállomás – amely a maga nemében a legnagyobbak közé tartozik az USA-ban – fogyasztók százezreit látja el villamos árammal Alsó-Manhattanben.
A „Sandy” névre keresztelt 2012-es hurrikánt kísérő áradás jelentős károkat és kiterjedt áramszünetet okozott. A természeti katasztrófa óta a Con Edison jelentős beruházásokat hajtott végre, hogy megnövelje energetikai infrastruktúrájának védelmét. A beruházásoknak köszönhetően megerősítették az alállomásokat védő külső falakat, a kapukat és az árvízvédelmi falakat is.
Az új konstrukciójú, moduláris felépítésű, 420 kilovoltos (420 kV) PASS-rendszerű (Plug and Switch System) hibrid kapcsolóberendezés telepítési szintje több mint 10 méterrel lesz az alállomás eredeti szintje felett, ami jelentősen hozzájárul majd ahhoz, hogy a ciklonokat kísérő áradás ne tehessen benne kárt. Az 50%-os helymegtakarítást garantáló innovatív PASS rendszer olyan speciális forgó átvezetőkkel készül, amelyek jelentősen megkönnyítik a szállítást és a szerelést. A viharvédelmi intézkedések és a villamosenergia-hálózat rugalmasságát növelő fejlesztések várhatóan javítják az áramellátás megbízhatóságát, és csökkentik az áramkimaradások gyakoriságát. Az ABB által kivitelezett digitális korszerűsítés során a réz vezérlőkábelek több mint 80%-a korszerűtlennek minősült, ezért azokat kevesebb, de korszerű száloptikai kábelekkel váltották ki.
„Ezen kritikus alállomás digitális átalakítása és a létesítmények időjárás elleni védelmét megerősítő intézkedések növelni fogják a villamosenergia-hálózat rugalmasságát, és megbízhatóbbá teszik a manhattani fogyasztók áramellátását” – mondta Claudio Facchin, az ABB Energetikai Hálózatok divíziójának vezetője. „A villamosenergia-hálózat digitalizálása az egyik fő elemét alkotja a Next Level stratégiánknak is, amivel elköteleztük magunkat amellett, hogy vevőinket a legkorszerűbb technológiák szállításával segítsük a digitalizálás térnyerése érdekében.”
Digitalizálta New York kulcsfontosságú alállomását az ABB