close
Csúcsbenzinár: 399,9
Egyéb - Olaj

Csúcsbenzinár: 399,9

A mi gĂĄzolajunk a legdrĂĄgĂĄbb

 

Holnaptól két forinttal lesz olcsóbb a gázolaj – tudhattuk meg ismét nem hivatalos forrásból. A múlt héten a Mol éppenséggel négy forintot emelt. Szakértõk úgy látják: a fõ hazai nagykereskedõ ezúttal a nemzetközi tõzsdék folyamatait követte. Az üzemanyagokén amúgy nem volt mit: a nemzetközi benzin- és gázolajtõzsdék dollárjegyzésárai a múlt héten szinte meg sem rezdültek. Ám a forint jelentõsen erõsödött a dollárhoz képest. Eme logika alapján ugyanakkor a Mol akár a benzin árát is lejjebb vihette volna – vélik a szakértõk. Pedig a benzintarifára ráférne az enyhülés. Míg a gázolaj nem hivatalos középárát lapunk 375 forintra becsüli, a benzin literjéért átlagosan 388 forintot kérnek. Ez ismét csúcsdöntési kísérlet. Magasabb átlagár, 389 forint 90 fillér csak májusban, egyetlen hét erejéig volt ismert.

Habár az ország legdrágább kútjai az átlagnál sokszor tényleg 15-20 forinttal drágábbak, lapunk felmérése szerint a híradások – májushoz hasonlóan – ismét kissé elõreszaladtak a 400 forint feletti tarifa bejelentésével. A májusi rekordok idején számos kút 399,9 forintra – lényegében 400 forintra – állt be, de végül egyik sem merte kirakni oszlopára a 4-est. Most felmérésünk szerint ugyanez a helyzet: tucatnyi jól menõ márkás kút 399,9 forintos árat hirdet. A 400 feletti benzinárról szóló friss híreket az általunk ismert adatok megint csak nem támasztják alá.

A kúttársaságok kimondva-kimondatlanul tehát ódzkodnak a 4-es számtól – nyilván mert egy ilyen lépés az egész kútmárkára rossz fényt vethet. A májusi tapasztalatok alapján a 400-as határt ténylegesen talán csak egy nagyobb benzináremeléssel törnénk át.

Ez ugyanakkor szakĂŠrtĂľk szerint elĂľbb-utĂłbb elkerĂźlhetetlen: az ilyen ĂśnmegtartĂłztatĂĄs hosszĂş tĂĄvon komoly pĂŠnzĂźgyi vesztesĂŠget okozhat a kutaknak. A benzinĂĄr RubiconjĂĄn vĂŠlhetĂľen tĂśbb mĂĄrka egyszerre lĂŠp majd ĂĄt, de ezzel nem arra cĂŠlzunk, hogy a hĂĄttĂŠrben esetleg egyeztetnĂŠnek errĂľl.

A Magyar Autóklub adatsora alapján készített kimutatásunk szerint a térségben ismét Magyarország üzemanyagárai a csúcstartók. Igaz, a második helyezett – szintén molos területnek számító – Szlovákiánál csak néhány fillérrel vagyunk drágábbak. Ausztria immár jóval leszakad, egészen a több mint harmadával olcsóbb Ukrajnáig. Az átlagos magyar gázolajtarifa literenként 18 forinttal magasabb, mint az utánunk következõ Szlovákiában.

Az Ăźzemanyag-forgalom ekĂśzben alig vĂĄltozik. A KSH szerint tavalymĂĄjusban 12 szĂĄzalĂŠkkal kevesebb benzin fogyott, mint egy ĂŠvvel azelĂľtt. IdĂŠn ugyanekkor mĂĄr 1,7 szĂĄzalĂŠkos bĂľvĂźlĂŠst mĂŠrtek, de az elsĂľ Ăśt hĂłnap ĂĄtlaga kevesebb lett. A KSH szerint jĂşniusban egy ĂŠv alatt 12 szĂĄzalĂŠkkal nĂľtt, mĂ­g egy hĂłnap alatt 1,1 szĂĄzalĂŠkkal csĂśkkentek az ĂźzemanyagĂĄrak.