close
Csökkent a PannErgy Nyrt. vesztesége tavaly
Egyéb - Megújuló - Távhő

Csökkent a PannErgy Nyrt. vesztesége tavaly

Csökkent a PannErgy vesztesége tavaly értékesítési árbevételének jelentős növekedése mellett, a BÉT honlapján közzétett 2014-es előzetes eredményadatok szerint.

A PannErgy Nyrt. 2014-ben 2,290 milliárd forint értékesítési árbevételre tett szert, ez 78,9 százalékkal magasabb a 2013-as 1,280 milliárd forintnál.  A cég árbevételét elsősorban a Miskolci Geotermikus Projekt hőértékesítésének növekedése segítette elő, amely 1,556 milliárd forintos bevételt hozott. Az előző év azonos időszakához képest 568 millió forintról 601 millió forintra növekedett emellett az árbevétel a társaság kezelésében álló ingatlanokon felmerülő bérlői elektromos áramfogyasztások és egyéb költségek növekedése miatt – áll a közleményben.

A működési eredmény a 2013-as 560 millió forint veszteség 24,8 százaléka, 139 millió forint veszteség lett. A működési eredményhányad javult, az egy évvel korábbi mínusz 43,8 százalék után mínusz 6,1 százalék lett 2014-ben. Az adózás előtti eredmény ismét veszteség lett, 420 millió forint, ez a 2013-as 806 millió forint veszteségnek 52,1 százaléka. 

Az adózás utáni eredmény 457 millió forint veszteség lett, 54,4 százalékát teszi ki a 2013-as 840 millió forint veszteségnek. A tárgyidőszakot a vállalat az előző évi 826 millió forint veszteségnél 366 millió forinttal kedvezőbb nettó eredménnyel, 460 millió forint veszteséggel zárta. Az egy részvényre jutó veszteség 25,17 forintra csökkent a 2014-es év eredménye után az előző évi 45,25 forintról.