close
Costa Rica csak megújulót használt az idén
Egyéb - Megújuló

Costa Rica csak megújulót használt az idén

Környezetvédelmi mérföldkövet ért el Costa Rica, a közép-amerikai állam idén csak megújuló energiából fedezte energiaszükségletét. A nemzeti áramszolgáltató hétfőn közölte, hogy az év első 75 napján energiaellátáshoz csak megújuló forrásokat használt, ez rekordnak számít a Föld bármely országa esetében. “Eddig 2015 teljesen környezetbarát év az elektromos áramot tekintve” – közölte a nemzeti áramszolgáltató.

A közép-amerikai országot ebben jelentős mértékben segítette az, hogy az év első három hónapjában a térségben heves esőzések voltak, amelyek a vízerőművek termelését növelték. Costa Ricában az áramellátás négyötödét vízerőművel szolgáltatják. Az áram több mint 10 százaléka geotermikus forrásból származik, hiszen aktív vulkánok sorozata húzódik területén. Felhasználnak még szélenergiát, biomasszát és napenergiát is – olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján. Tavaly az áramellátás hat százaléka származott megújuló energiából.

Costa Rica Latin-Amerika egyik legfejlettebb állama, fejlettségét tekintve számos európai uniós tagállamot, még Olaszországot is megelőzi a Legatum Intézet adatai szerint. Ezt a környezetvédelmi rekordot más államok nem könnyen érhetik el, hiszen az ország kedvező fekvése, a trópusi éghajlatból adódó heves esőzések, hegyvidéki területei és viszonylag alacsony lélekszáma – 4,8 millió lakos – mind kézre játszanak a megújuló energia használatában. 

Ráadásul iparában nagyon alacsony arányt tesz ki az energiaigényes nehézipar, az ország gazdasága a turizmuson, mezőgazdaságon – banán- és kávétermelésen – és az Intel mikroprocesszor vállalatán alapul. Ennek ellenére Costa Ricát már régóta a világ öt “legzöldebb” állama között tartják számon.