close
A brit megújuló szektor is megszenvedi a Brexitet
Friss

A brit megújuló szektor is megszenvedi a Brexitet

Lassult az álláshelyek növekedése a tavalyi évben a brit megújuló ipari szektorban – derült ki a Renewable Energy Association’s (REA) legfrissebb éves jelentéséből. A szervezet szerint ennek oka a szigetországban a Brexit miatt kialakult politikai instabilitás és a hektikus szabályozói környezet.

A jelentés szerint a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos iparágakban – beleértve a gyártást, termelést, szállítást is, – a tavalyi évben 126 ezren dolgoztak Nagy-Britanniában. Ez a szám mindössze 2,5 százalékkal magasabb, mint az azt megelőző évben. A növekedés mértéke 8,8 százalékról lassult le, miközben a szektorban tevékenykedő cégek száma is csökkent öt százalékkal a REA adatai szerint.

A REA véleménye szerint több munkahely is létrejöhetett volna a megújuló energiaforrásokra épülő iparágakban. Nina Skorupska a REA ügyvezetője szerint ennek elmaradása elsősorban a londoni politikai bizonytalanságnak köszönhető. A Brexittel kapcsolatos információk hiánya, a skót függetlenség lebegtetése és a megújuló energiaforrások támogatásáról szóló ellentétes nyilatkozatok mind hozzájárult ahhoz, hogy a cégek visszafogták a beruházásaikat.