close
Biogáz üzem épül Balassagyarmaton
Egyéb - Megújuló

Biogáz üzem épül Balassagyarmaton

Közel másfélmilliárd forintos beruházásban épít biogáz üzemet a Sinergy Kft. Balassagyarmaton, ez biztosítja majd a szennyvíztelep, a kábelgyár és a strand olcsó fűtését.

Molnár László projektvezető szerint a Balassagyarmati Biogáz Erőmű Kft.-t tavaly februárban hozta létre a Sinergy Kft., majd pályázatot nyújtott be, hogy – a Nógrád megyei város önkormányzatával és a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.-vel együttműködve – biogáz üzemet építésn a balassagyarmati szennyvíztelepen. Az 1 milliárd 35 millió forintos projekthez 50 százalékos, vissza nem térítendő támogatást nyert a kft. a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatán.

Molnár László ismertette: az üzem a balassagyarmati és a környékbeli szennyvíztelepekről származó szennyvíziszap, élelmiszer alapú hulladékok, és kisebb mértékben növényi alapanyagok feldolgozásával biogázt termel, a megújuló energiaforrásból pedig villamos- és hőenergiát állít elő.

A biogáz üzem egy megawattos villamoskapacitásával évente mintegy 7 gigawattóra megújuló alapú villamos energiát termel. Az eközben keletkező hőenergiából a technológiai önfogyasztáson felül évente körülbelül 23 ezer gigajoul hasznosítható fűtési célra. Ezt a mennyiséget hasznosítaná a szennyvíztelep, a városi strand és a közeli kábelgyár.

A divízióvezető tájékoztatása szerint júliusban kezdődik meg a kivitelezés, a biogáz üzem jövő májustól működik majd.