close
Berlin és Párizs magasabb CO2 árakat szorgalmaz
Áram - Egyéb - Emisszió

Berlin és Párizs magasabb CO2 árakat szorgalmaz

Németország egy minimális széndioxid egységár meghatározását szorgalmazza Brüsszelben, legalábbis a Bloomberg értesülései szerint a szövetségi kormány most készülő energiastratégiájából erre lehet következtetni. Berlinben úgy vélik, szigorú, uniós szintű árjelzésre van szükség. Energiaipari szakértők egyetértenek, hogy az uniós energiapiacok számos problémájára egy a mainál magasabb, és egységesen alkalmazott széndioxid ár megoldást jelenthetne. Francois Holland francia államfő nemrég ugyancsak azt sürgette, hogy az alacsony kibocsátású technológiák beruházásait ösztönző karbonárakat vezessen be az európai közösség.

Az igen ambíciózus kezdet után, 2008 óta jelentősen, csaknem 80 százalékkal estek a széndioxid kibocsátási egységek árai az európai piacon, ami odáig vezetett, hogy ma már egy öreg szénbázisú erőmű is versenyképes tud lenni az árampiacon, miközben kibocsátási, klímavédelmi szempontból ezeknek az egysgéeknek nem lenne szabad üzemelni.

A szennyező fizet el mainál határozottabb alkalmazása midnen bizonnyal helyrebillentehetné, vagy legalább valamelyest kiegyensúlyozhatná az erőművi portfóliót. Segítené a nagy hatékonyságú, de a gáz- és áramárak közötti olló miatt csak alacsony kihasználtsággal működő gázerőművek visszatérését a rendszerbe, azzal, hogy kiszorítja a kibocsátási költségekkel már versenyképtelen szenes erőműveket. Egy a károsanyag kibocsátás költségeit megjelenítő piaci modellben a megújuló források támogatására is kisebb szükség volna, vagyis csökkenthető lenne a különböző technikákkal juttatott subvenció – érvelnek elemzők.