close
Benyújtották a Paks II. telephelyengedély kérelmét a nukleáris hatósághoz
Atom - Egyéb

Benyújtották a Paks II. telephelyengedély kérelmét a nukleáris hatósághoz

Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. benyújtotta a telephelyengedély iránti kérelmét az eljáró hatósághoz, az Országos Atomenergia Hivatalhoz – írja blogjában Aszódi Attila, a beruházás kormánybiztosa. Az előkészítés során – olvasható a bejegyzésben – a XXI. század korszerű technikai lehetőségeit felhasználva hajtotta végre a vizsgálati programot, és meghatározta a telephelyjellemzőket. A program végrehajtását és az engedélykérelmi dokumentáció összeállítását többszintű és folyamatos szakértői és tudományos ellenőrzés kísérte végig.

Az engedély megszerzése egy kétlépcsős folyamat, amelynek első lépcsőjeként a Paks II. projekttársaság még 2014-ben összeállította a telephely vizsgálatának és értékelésének programját, amit az OAH 2014 novemberében jóváhagyott. 2015 májusától a projekttársaság a XXI. század korszerű technikai lehetőségeit felhasználva hajtotta végre a vizsgálati programot, és meghatározta a telephelyjellemzőket – olvasható Aszódi Attila blogján. A program végrehajtását és az engedélykérelmi dokumentáció összeállítását többszintű és folyamatos szakértői és tudományos ellenőrzés kísérte végig. A vizsgálatok során a klímaváltozás lehetséges hatásait is modellezték. A 2015 májusa óta zajló Földtani Kutatási Program előzetes eredményeiről az érdeklődő nyilvánosságot többek között a 2016. május 6-án a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében, Az új atomerőművi blokkok telephelyvizsgálatának tudományos eredményei címmel tartott konferencia keretein belül tájékoztattuk – írja a kormánybiztos. 

A telephely-engedélyezési dokumentáció összeállítása során a projekttársaságnak azonosítania kellett a természeti eredetű és emberi tevékenységekből adódó valamennyi körülményt, majd a létesítendő atomerőműre vonatkozóan vizsgálni kellett azok lehetséges hatásait, amelyek figyelembevételével, a nukleáris biztonsági szabályok betartása mellett az új blokkok megtervezhetőek, megépíthetőek, majd biztonságosan üzemeltethetőek lesznek – olvasható a paksi bővítés kormánybiztosának blogjában. A kérelemben igazolni kellett azt is, hogy a telephely alkalmas atomerőmű létesítésére, és nincs olyan körülmény, amely kizárná a telephely alkalmasságát a létesítmény befogadására – folytatja Aszódi Attila. Az engedélyezési folyamat részét képező közmeghallgatás időpontját és helyszínét az Országos Atomenergia Hivatal határozza meg, erről hirdetmény formájában tájékoztatja majd a nyilvánosságot.