close
Aszódi: Bécsnek is bele kell nyugodnia a paksi bővítésbe
Friss

Aszódi: Bécsnek is bele kell nyugodnia a paksi bővítésbe

Ausztriának is el kell fogadnia, hogy Magyarország saját maga dönti el milyen módon gondoskodik energiaszükségletének fedezéséről – szögezte le Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos az osztrák Der Standardnak adott interjúban. “Nem vagyunk olyan szerencsés helyzetben, mint az energiatermelésre használható hegyi folyókban bővelkedő Ausztria. Számunkra az atomenergia jelenti egyetlen olyan szén-dioxid-mentes energiaforrást, amelyik időjárástól független módon stabilan képes fedezni szükségleteinket ” – fejtette ki. Emlékeztetett rá, hogy Pakson négy, 1982 és 1987 között épített atomreaktor blokk termel áramot. Az eredetileg 30 évre tervezett élettartamukat 20 évvel hosszabbították meg, a következő évtizedben épülő két új blokk ezeket fogja felváltani a 2030-as években.

A Der Standardnak arra a felvetésére, hogy Ausztria tiltott állami támogatásra hivatkozva esetleg perben támadná meg a paksi atomerőmű bővítését, Aszódi Attila hangsúlyozta, hogy az osztrák kormánynak erre ugyan minden jogi lehetősége megvan, de a magyar vélemény szerint nem fog sikerrel járni. Magyarország mindenesetre reméli, hogy a jószomszédi viszony fenntartása érdekében Ausztria belátja, hogy a többi uniós tagországhoz hasonlóan Magyarországnak is jogában áll saját magának eldöntenie milyen módon fedezi energiaszükségletét. A kormánybiztos rámutatott: az Európai Bizottság másfél évig tartó tüzetes vizsgálatnak vetette alá a Paks 2 beruházást, mielőtt zöld jelzést adott volna annak.

Hangsúlyozta: a régióban minden egyes ország importál Oroszországból energiát, Ausztria és Szlovákia is orosz gázt vásárol, Németország megépítette az Északi Áramlatot, és már terveket sző a második vezetékpár lefektetésére is. A gázimport pedig jóval nagyobb energiafüggőséget jelent, mint egy atomerőmű építése, melynek üzemeltetéséhez szükséges fűtőelemeket évekre előre be lehet szerezni és biztonságosan tárolni – emelte ki. “Ha nem építünk atomerőművet, akkor földgázt kell majd többet importálnunk energiaszükségletünk fedezéséhez” – mutatott rá a kormánybiztos.