Az utolsó üzemelő atomerőművi blokkot is leállították Japánban, így jelenleg az ország ötven blokkja közül egyik sem üzemel. A Hokkaido-sziget északi részén lévő Tomari atomerőmű hármas blokkját rendszeres karbantartásra állították le 2012. május 5-én este, tájékoztatott a Japán Atomipari Fórum (Japan Atomic Industrial Forum – JAIF). A blokkon körülbelül éjjel 11-ig termeltek villamos energiát, a blokk hajnali 4 óra körül – két órával a tervezett időpontot követően – érte el a teljesen leállított állapotot.
Az üzemeltető Hokkaido Electric vállalat tájékoztatása alapján a leállítás során nem adódott komolyabb probléma, és a blokk 2012. május 7. hétfő délutánra hideg leállított állapotba kerülhet. A japán atomerőműveken az európai vizsgálatokhoz hasonló stressz teszteket végeznek, és a blokkok csak a vizsgálatok eredményeinek jóváhagyását követően indíthatók újra. A JAIF tájékoztatása szerint a japán kormány 2012. május közepén elkezdi azoknak a becsléseknek az elkészítését, melyek alapján meghatározzák, hogy az áramkimaradások elkerülése érdekében mennyivel kell csökkenteni a háztartások és a vállalatok villamosenergia-fogyasztását – írta a NucNet.
A kormány előrejelzései szerint csúcsidőszakban a kínálat akár 15%-kal elmaradhat a kereslettől Japán nyugati részén. A Kepco vállalat tizenegy atomerőművi blokkot üzemeltet ezen a területen: hármat a Mihama, négyet-négyet az Ohi és a Takahama telephelyen. Körülbelül három százalékos hiányra lehet számítani Hokkaido és az ország délnyugati részén található Kjúsú (Kyushu) szigeten is. A Kyushu energetikai vállalat hat blokkot üzemeltet a Genkai és a Sendai telephelyen.
A kormány nem kötelező érvényű energiatakarékossági célok bevezetését fontolgatja a három régióban, közölte a JAIF. Eközben kis- és középvállalatok egy csoportja az atomerőművek újraindítását kérte a kormánytól, hogy biztosítható legyen a stabil villamosenergia-ellátás, és elkerülhető legyen az árak jelentős emelkedése.
A kisvállalkozók országos szövetségének elnöke, Tsuruta Kinya levélben fordult Edano Yukio kereskedelmi és ipari miniszterhez. A csoport sürgette a kormányt, hogy indítsa újra azokat a reaktorokat, amelyekről bebizonyosodott, hogy biztonságosak, mivel a villamosenergia-árak jelentős növekedése ellehetetlenítené a kisvállalatokat. Tsuruta a találkozó után kijelentette, az áremelkedés elkerülhetetlen, de a nagy növekedés tönkretenné a japán ipart.
Forrás: NucNet
Az utolsó atomerőmű is leállt Japánban