close
Az OPEC és Oroszország nem adja fel
Egyéb - Olaj

Az OPEC és Oroszország nem adja fel

Az OPEC és Oroszország elszánt, hogy folytassa a termeléscsökkentésre voantkozó történelmi megállapodás végrehajtását – ez az egyik fontos üzenete a hétvégi, bécsi olajcsúcsnak.

Szaúd-Arábia, Algéria, és Kuwait az elvártnál nagyobb mértékben csökkentette termelését, míg Oroszország a tervezett ützemben fogta vissza kitermelését – derürlt ki szombaton Bécsben. A megállapodásban érintette termelők napi 1,5 millió hordóval csökkentették kibocsátásukat – mondta a szúdi olajminiszter. Menetrend szerint haladunk és folytatjuk – idézi a Bloomberg Alexandar Novak, orosz energiaminisztert, minden megteszünk, a megállapodás érvényesülsée érdekében tette hozzá a tárcavezető.

A jelentések eméékeztetnek, hogy az olajkartell tagjai, több más nagy termelővel kiegészülve december 10-én jutott megállapdoásra, a termelés visszafogásáról, az olajárak emelkedésének reményében. Összesen 24 ország csatlakozott az egyezséghez akkor, és 1,8 millió hordós visszafogást tűztek ki célul. Az olaj világpiaci ára a megegyezésre másfél éves csúcsra, 58 dollárra emelkedett, ezzel két éves mélyrepülésnek vetettek véget.

Egyelőre több tagország szerint nem látszik ok, vagy inkdok a nagfyobb mértékű csökkentésre, vagy a hat hónapos tervezett időszak meghosszabbítására.