A távhőszolgáltatás kiválóan szolgálja a klímavédelemi célok elérését és a fenntartható fejlődést, az energiafelhasználás racionalizálását – hangzott el a MaTáSzSz ünnepi ülésén.
âA távhőrendszerek kiemelten fontos szereplői lesznek a hőellátás megújulásának azzal, hogy szinte bármilyen hőforrásból termelt hőt be tudnak fogadni, és el tudnak juttatni a végfelhasználókhozâ â idézte Fekete Csaba, a MaTáSzSz elnöke nyitóbeszédében a Nemzeti Energiastratégia sorait. A szervezet ünnepi ülését Dr. Garbai László műegyetemi professzor âTávhőellátás, Távhőszállításâ című könyvének bemutatója alkalmából hívta össze a szakmai szövetség elnöksége.
A távhőszakma ABC-jének nevezte a megjelent, átfogó ismeretanyagot tartalmazó, hiánypótló művet Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár, aki szerint, a környezetbarát távhőszolgáltatás nemzetgazdasági szempontból is fontos, országos energiapolitikai eszköz. Ajánlásában kifejtette, a távhőellátással kapcsolatos általános műszaki ismeretekkel, a magyar távhőszolgáltatás múltjával és jelenlegi helyzetével tisztában kell lennünk, hogy költséghatékonyabbá és versenyképesebbé tehessük ezt a környezetbarát hőtermelési és szolgáltatási alternatívát.
A távhőszolgáltatás kiválóan szolgálja a klímavédelemi célok elérését és a fenntartható fejlődést, az energiafelhasználás racionalizálását, a települések levegőminőségének javítását, a hazai energiaimport (különösen a földgáz- és kőolajfüggőség) csökkentését. A jelenlegi magyar energiapolitika evidenciának tekinti a távhőszolgáltatás tartós jelenlétét a hazai energiaellátásban â mondta a klíma- és energiaügyért felelős államtitkár.
A jogi szabályozással és a műszaki modernizáció révén is segíteni szükséges a távhőrendszerek versenyképességét. A földgázalapú egyedi központi fűtéssel versenyezni tudó távhőszektor kialakítása mellett a magyar energiapolitika célja az, hogy a távhőszolgáltatás a környezettudatos fogyasztók keresett szolgáltatásává váljon â hívta fel a figyelmet Kovács Pál. Az államtitkár beszédében kitért arra is, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete alapján a távhőszolgáltatás tavaly országosan 42 milliárd forintos kompenzációban részesült.
Az emisszió-csökkentésben is segít a távhőellátás fejlesztése