close
Az energiárak tolták meg a májusi inflációt
Friss

Az energiárak tolták meg a májusi inflációt

Májusban döntően a volatilisebb, költségváltozásokra érzékenyebb élelmiszer- és energiaárak hatottak az áremelkedés irányába – állapította meg a májusi inflációs adatokat értékelve csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön publikált jelentése szerint a fogyasztói árak májusban átlagosan 2,1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, áprilishoz viszonyítva 0,2 százalékkal emelkedtek. Január-májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal nőttek. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció májusban 2,1 százalék volt az áprilisi 1,9 százalék után.

A jegybank által számított maginfláció májusban 2,1 százalék, míg az indirekt adóktól – áfa, jövedéki adó – szűrt maginfláció 2 százalék volt. Az előző hónaphoz képest az infláció 0,1 százalékponttal csökkent, míg a maginfláció 0,2 százalékponttal emelkedett.  Az infláció csökkenését főként az üzemanyagok árindexének – részben bázishatások miatti – mérséklődése, míg a maginfláció emelkedését a dohány termékkör árának főként jövedéki adó miatti emelkedése magyarázza.

A jegybank által vizsgált keresletérzékeny és ritkán változó árú termékek és szolgáltatások éves inflációja nem mutatott érdemi elmozdulást az előző hónaphoz képest, továbbra is az 1,5-2 százalékos sávban van, döntően a volatilisebb, költségváltozásokra érzékenyebb élelmiszer- és energiaárak hatottak az áremelkedés irányába. Az iparcikkek szezonálisan igazított árszintje lényegében nem változott áprilishoz képest, árazásukat a mérsékelt importárak árleszorító hatása, valamint a folyamatosan élénkülő belföldi kereslet kettős hatása alakítja.