close
Aszódi Attila szerint nemcsak múló fellángolás a nukleáris reneszánsz
Atom - Blog - Egyéb - Prognózis

Aszódi Attila szerint nemcsak múló fellángolás a nukleáris reneszánsz

A csernobili baleset után kialakult atomenergia ellenesség már alapjában véve megszűnt Európában, a politikusok – úgy tűnik – egyre inkább felismerik, hogy a klímavédelmi célok eléréséhez, valamint az ellátásbiztonság garantálásához nélkülözetetlen a nukleáris energiatermelés – mondja Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének vezetője, az MTA Energetikai Bizottságának elnöke. Úgy véli a nukleáris reneszánsz nem átmeneti fellángolás, az energiaellátásnak hosszú távon meghatározó eleme lesz az atomenergia, a zöld energiák mellett.

A csernobili atomerőmű balesete után számos nyugat-európai ország úgy döntött, hogy hosszú távon nem kíván az atomenergia lehetőségével élni. Érezhető még ez a markáns szembenállás a nukleáris energiatermeléssel kapcsolatban?

Szerintem ez teljesen megváltozott. Hosszú időn keresztül az Európai Unióban nem lehetett szalonképesen atomenergiáról beszélni, most pedig ott is a politikai párbeszéd középpontjába került ez a kérdés. Egy részről a klímaváltozással kapcsolatos problémák, az energiaellátás biztonságával kapcsolatos kérdőjelek más megvilágításba helyezték az egész energetikát. Maga az energetika az egyik meghatározó kulcskérdéssé vált. Másrészről pedig a csernobili baleset sokkoló élménye mostanra elmúlt.

Mennyire politikai, mennyire szakmai, vagy gazdaságpolitikai kérdés ma Ön szerint a nukleáris energia alkalmazása Európában?

Szerintem mindhárom kérdés egyaránt. Nyilván akkor lehet projekteket megvalósítani, ha azok gazdaságosak. Az atomenergia egy olyan nagyságrendű kérdés, amiről a politikának is mindig véleménye van. A mai magyar atomtörvény is kimondja, hogy a parlament elvi hozzájárulása szükséges új reaktor építéséhez. Ez sok országban van így. Végül is energiapolitikából kell következnie annak, hogy egy országnak szüksége van-e atomenergiára vagy sem. Én azt látom, hogy éppen az előbb említett klímaváltozási és ellátásbiztonsági problémák miatt a politika megértette, hogy nagy mennyiségű, olcsó villamos energia termelése atomenergia nélkül nem elképzelhető, és szükség van atomenergiára hosszútávon.  

Van világos és egyértelmű uniós, vagy nemzeti iránymutatás arra vonatkozóan, hogy az atomenergiának milyen szerepet szán a politika?

Egyrészről azt kell itt leszögezni, hogy az Európai Unió nem kíván konkrét energiapolitikai célokat kitűzni az egyes tagországoknak. Az Európai Unió felismerte azt, hogy minden egyes országnak más-más adottságai vannak. Ennek következtében minden tagállam másképpen alakíthatja ki az energiaellátás rendszerét. Csakhogy egy nagyon egyszerű példát mondjak. Ausztriában vannak nagy hegyek, ennek következtében ott lehet nagy mennyiségű vízenergiát hasznosítani. Magyarországon ilyen adottságaink nincsenek. Nyilván ha a vízenergiára vagy az atomenergiára adna valamilyen konkrét iránymutatást az Európai Unió, akkor Ausztria és Magyarország között feloldhatatlan ellentmondás keletkezne. A másik kérdés, hogy európai szinten milyen iránymutatás látható nukleáris területen, nos ez ügyben azt kell mondani, hogy van egy kezdeményezés annak érdekében, hogy a biztonsági előírásokra legyen valamilyen közös irányelv.

Mennyire biztosított ma a beszállítók oldaláról a nukleáris reneszánsz? 

A beszállítói háttér és egyáltalán a berendezésgyártás egy nagyon izgalmas terület. Hiszen több atomerőmű tervezőiroda rendelkezik tervekkel, amelyek minden további nélkül megvalósíthatóak. A kérdés az, hogy ki tudja ezeket a berendezéseket legyártani, és ki tudja az erőművet felépíteni. Az atomerőművek lelke tulajdonképpen a reaktor, a reaktortartály, illetve a gőzfejlesztők. Ezek nagyberendezések, csak speciális gyártóműben építhetőek meg. Reaktortartályt ma Franciaországban, Oroszországban, Csehországban, Dél-Koreában és Japánban tudnak csak kovácsolni. Ezeknek a gyáraknak a terhelése jelenleg még nem száz százalékos. Előfordulhat olyan szituáció a 2020-as évek környékén, amikor olyan nagy megrendelés állomány várható, hogy ezek a gyárak elérhetik a kapacitásuk korlátait, és ez korlátozhatja az egy évben megépíthető reaktorok számát. Mindamellett, hogy ilyen új gyárat is lehet építeni. A 70-es években évente 10-20 új atomerőmű építkezés indult, ha akkor fel tudott készülni a világ nehézipara egy ilyen nagyszámú gyártásra, akkor ez nyilván ma is lehetséges lenne. A gőzfejlesztők gyártása szintén nehézipart igényel. Erre is csak néhány telephelyen van ma lehetőség, de ez a termelési kapacitás is fokozható. Nyilvánvalóan, ha Magyarország szempontjából nézzük ezt a kérdést, akkor Magyarország nem tud és nem is akar ilyen nagy komponenseket gyártani. Erre gyártókapacitást nem érdemes létrehozni. De lehetnek olyan kisebb berendezések, például hőcserőlők, szivattyúk, szelepek, amelyeknek a hazai gyártása egyértelműen hasznos lenne. Blokkonként hozzávetőleg 3 milliárd eurós beruházási költségről beszélünk, és két blokk épülne Pakson. Ha mondjuk 40-50 százalékos hazai beszállítói arányt el lehetne érni, ez azt jelentené, hogy ez a pénz itthon maradna, itthoni vállalkozásokhoz kerülne. Más országokban, például Csehországban, nagyon komolyan dolgoznak azon, hogy ez a hazai beszállítói arány a lehető legmagasabb legyen, ennek a hazai gazdaságra óriási serkentő hatása van. Igazság szerint erre készülni kellene, meg kellene találni már most azokat a cégeket, amelyek képesek arra, hogy ebben az építkezésben részt vegyenek, és felfejleszteni őket arra a szintre, hogy érdemben ezt a munkát minőségileg határidőre el tudják végezni. Csehország például az amerikai Westinghouse cégtől olyan ajánlatot is kapott, hogyha a Westinghouse 1000 MW-os AP1000 nyomottvizes reaktorát választanák a csehek, akkor a cseh beszállítói arány akár 80 százalékos is lehetne, ami egy meglepően nagy szám. Lehet egyébként, hogy a cseh ipar erre alkalmas is lenne. Magyarország tekintetében ezt már nem lehet elmondani. Biztos, hogy ma nem állnak rendelkezésre azok a cégek, amelyek Magyarország esetében akár egy ötven százalékos beszállítói arányt meg tudnának valósítani. De erre fel lehetne készülni, és fel lehetne fejleszteni a potenciális hazai beszállítókat. 

Ha most globálisan nézzük a főberendezések piacát, akkor Európa mennyire van jó, vagy mennyire van rossz helyzetben? Hiszen lehet azt tudni, hogy Kína, India is érdeklődik a technológia iránt. Kína nem egy-két atomerőművet szokott vásárolni. Globálisan mennyire látszik az biztosítottnak, hogyha Magyarország, Olaszország, Finnország esetleg újabb és újabb reaktorokat szeretne építeni, akkor ez kivitelezhető?

A kínaiak tényleg hihetetlen fejlődést produkálnak. A nyomottvizes technológiát már mostanra annyira megtanulták, hogy jelenleg is zajlik kínai saját tervezésű nyomottvizes reaktor építése. De emellett a francia-német AREVA-tól, az orosz Atomstroyexportól és az amerikai Westinghouse-tól is rendeltek reaktorokat. Visszatérve a nehézipari gyártókapacitásra: a kapacitások ténylegesen korlátozottak. Például most zajlik a finnországi Olkilouto atomerőmű hármas blokkjának építése, amelyhez a reaktortartályt Japánban gyártották. Franciaországban nemrégen újították fel azt a csarnokot, akol reaktortartályt tudnak gyártani, emellett a Skodának a pilseni gyára – ahol annak idején a paksi reaktortartályok készültek -, ugyancsak alkalmas erre a feladatra, de az elmúlt 20 évben ott nem gyártottak ilyen berendezést. Ahogy mondtam, az oroszok is tudnak még reaktortar
tályt gyártani, illetve a dél-koreaiak. Hogyha nagyobb számba jelentkezne ilyen igény, akkor ezeknek a gyáraknak a kibocsátása nyilván felfutna, és új gyárak építése is lehetséges volna. Az bizonyos, hogy a nehézkomponensek gyártása, az egy kulcskérdés, mert akárhol ez nem valósítható meg. Ha nagy igény lesz atomerőművekre, akkor az a gyártókapacitások fejlődését is magával fogja hozni. 

Ön szerint a nukleáris reneszánsz visszafordíthatatlan folyamat, vagy egy rövidebb, mondjuk 10-15-20 éves fellángolással van inkább csak dolgunk, mielőtt paradigmaváltás történne az energiaiparban, és valami egészen új energiaforrást felfedeznénk?

A felfedezéseknek az a tulajdonságuk, hogy előre nem lehet őket látni. Tehát nagyon nehéz azt megmondani, hogy jön-e a közeli jövőben valami forradalmian új energiaforrás. De hosszú időn keresztül úgy vártunk a fúzióra, mint egy ilyen forradalmian új energiaforrásra, és aztán még legalább 20 évig kell várni arra, hogy bebizonyosodjon, hogy az ITER kísérleti reaktor működőképes-e, vagy sem, és ha az ITER program sikeres lesz, akkor sem lehet mához képest 50 éven belül ipari léptékű fúziós energiatermelésre számítani. Szóval nem lehet megmondani, hogy jön-e valami forradalmian új energiaforrás. Azt azonban fontos tudni, hogy az energetikai beruházások hosszú távra készülnek. Mobiltelefont az emberek 1-3 évre vesznek, autót 3-8 évre, erőművet pedig 30-60 évre építenek, sőt az új atomerőművi blokkokat már tipikusan 60, de akár 80 éves üzemidőre tervezik. Ha ezek az új projektek megvalósulnak, ezek az atomerőművek nagyon hosszú ideig, ahogy mondtam 60-80 évig alapjai lesznek a villamosenergia-rendszereknek. Bizonyos, hogy a villamos energiára még nagyon hosszú időn keresztül szükség lesz. Hiszen az ipari fejlődés múltja azt mutatja, hogy a fejlődés mindig a villamosenergia-igény növekedésével jár. Másrészt, ha a régóta várt, és mostanra már felhasználás közelébe ért villamos hajtású autózás tényleg révbe ér, és lesznek közforgalomban nagyszámban villamos meghajtású autók, ez szintén jelentős villamos energia igénynövekedést fog okozni. Ráadásul, ha a villamos meghajtású autókra gondolunk – ha ez úgy fog működni, ahogy ma elképzeljük, hogy éjszaka töltjük fel azt az autót, amit napközben a közlekedésben használunk -, akkor ez pont az éjszakai, völgyidőszaki villamosenergia-igényt növelheti jelentősen, ami az atomenergia felhasználása szempontjából előnyös. Azt gondolom, hogy az atomerőművek benne maradnak a villamosenergia-rendszerben, meghatározó elemei maradnak a villamosenergia-termelésnek, de nem lesznek egyeduralkodók.




Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.