close
Áramot hoz a dagály
Egyéb - Megújuló

Áramot hoz a dagály

A szélkerekek működési elvén alapul, viszont teljesen kiszámítható módon termel energiát az árapályerőmű. A Siemens 2008 óta üzemeltetett erőműve az ír partoknál mintegy 1500 háztartást lát el árammal.

Minden kutatás az emberiség növekvő villamosenergia-igényét vetíti előre. Technikai újdonságaink mindegyike energiaigényes, nyaranta óriási mennyiségű áramot használunk épületeink hűtéséhez, a küszöbön álló elektromos hajtású járművek kora pedig szintén kihívást jelenthet az energiaszektornak és az elosztó hálózatoknak.

A fosszilis tüzelőanyagok kora előtt már évszázadokon keresztül használt megújuló természeti erőforrások esetében problémát jelent a kiszámíthatóság, az igényekhez mérten szabályozható mennyiség folyamatos kinyerése. Az iparági szereplők ezért gyakran olyan megoldásokhoz folyamodnak – például tengerre telepített szélturbinák, sivatagi napkollektorok -, amelyek legalább hozzávetőlegesen tervezhetővé teszik a termelésvolument.

Az árapályerőmű a szélkerekek működési elvén alapul, ugyanakkor teljesen kiszámítható módon és mennyiségben teszi lehetővé tiszta energia kitermelését. A konstrukció – melyből az ír partoknál a Siemens által 2008 óta üzemeltetett berendezés mintegy 1,2 megawatt energiát termelve 1500 közeli háztartást lát el a szükséges árammal – a dagály és apály óramű pontosságú mozgására épít, illetve arra a tény-re, hogy a működtető közeg, jelen esetben a víz nyolcszázszor sűrűbb, mint a szél-turbinákat hajtó levegő.

Nagyságrendileg tehát jóval nagyobb mennyiségű energia termelhető ugyanazon elv révén. Az alacsony fenntartási költségű gépek rotorjai folyamatos, egyenletes mozgást végeznek a tengerben, az őket hajtó vízáramlás akár napi 20 órán át lehetővé teszi a energiatermelést. A rotorok a felszínhez közel helyezkednek el, ahol a legerősebb az árapály hatása, a leggyorsabb az áramló víz sebessége. A tartópilonok révén pedig a szerkezet könnyen kiemelhető a tengerből, megkönnyítve a karbantartást.

A teljesítményét tekintve sokat elmond a konstrukcióról, hogy az eddigi legerősebb napján, 2012 októberében nem kevesebb, mint 22,5 megawatt energiát táplált a hálózatba. A távoli jövőben pedig a Siemens mérnökei szerint megtörténhet a működő megoldások házasítása, vagyis a szél- és árapályturbina egy platformon törté-nő működtetése is.