close
A világ energiatérképe változik és nem a javunkra
Áram - Blog - Egyéb - Emisszió - Gáz - Megújuló

A világ energiatérképe változik és nem a javunkra

Folytatódnak a tagállami és uniós erőfeszítések az egységes energiapiac megteremtése érdekében – gyakorlatilag ebben sikerült megállapodniuk szerdai csúcstalálkozójukon az Európai Unió állam- és kormányfőinek.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács belga elnöke a tanácskozást követő sajtóértekezleten úgy fogalmazott, hogy mindkét kérdés kulcsfontosságú az európai gazdaság és a háztartások számára egyaránt. Az egykori belga kormányfő úgy vélekedett, hogy világszerte energiaforradalom és versenyfutás zajlik az energiaforrásokért, Európában pedig egyre magasabbak az energiaárak. Van Rompuy arra az álláspontra helyezkedett, hogy a láthatáron sem látszik semmi olyan, amely ezt a helyzetet alapjaiban megváltoztatná, ezért egyszerre több fronton kell intézkedni.

A tanács elnöke szerint van még hová fejlődnie az uniónak az energiahatékonyság terén, a jelenleg 27, hamarosan 28 tagállam piacát pedig mihamarabb egységesíteni kell, egyetlen, közös piaccá kell alakítani. A tagállamok már korábban vállalták, hogy ennek szabályait 2014-re megteremtik, 2015-re pedig azok az összekapcsolási pontok is megépülnek, amelyeknek köszönhetően egyetlen tagállam sem válhat elszigeteltté. A belga politikus szerint a forrásokat, a szállítókat, a kínálatot is diverzifikálni kell, a cél az, hogy egyetlen tagállam se függjön csupán egyetlen energiaszállítótól, vagy ellátási útvonaltól.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt fűzte hozzá a kérdéshez, hogy a tagállamok vezetői által elfogadott úgynevezett végkövetkeztetés tükrözi a bizottság céljait.

“A világ energiatérképe változik, és nem Európa javára, de ebbe nem kell belenyugodnunk” – hangoztatta Barroso. A csúcstalálkozó végeztével nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a bizottság feladata az, hogy felülvizsgálja az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat az energetikai és környezetvédelmi beruházások előmozdítása érdekében, valamint még az év vége előtt tegyen közzé elemzést arról, hogy a tagállamok energiaárait milyen összetevők milyen irányban alakítják, ennek milyen hatása van a háztartásokra, a kis- és középvállalkozásokra, az intenzív energiafelhasználású iparágakra és Európa versenyképességére.