Egy-két évtizeden belül a háztartások meghatérozó részének a tetőn elkhelyezett solar panelek biztosítanak majd olcsó energiát, komoly akkumuklátorok tárolják majd éjszakára a nappal termelt áramot. Az autók többsége elenktromos önvezető autó leszl, amelyek szinte önálló dolgoznak majd mondjuk az Uber rendezrében, amikor a tulajdonosnak nem lesz rájuk szüksége – írja a Newsweek Elon Musk, a tesla első emberének hosszútávú stratégiájáról, amely messze nem csak egy autógyártó tőzsdei árfolyamáról, sokkal inkább az energiarendszerek átalakításáról, az olajkorszak végéről szól, és arról, hogyan nem lesz Izland a jövő Jamaicája.
A Newsweek internetes kiadása cikkében úgy véli, az energiaszolgáltatók mindössze egy kisebbség ellátói lesznek, ahogyan a US Postal Service, vagy a telefontársaságok a mai távközlésben, kommunikiációban. Ebben a világban az olaj már csak nyersanyag lesz a múanyagipar számára, illetve jetüzemanyag, bár a virtuális valóság fejlődésével egyre ksiebb szükség lesz üzleti repülésekre is, ezért ez a piac is egyre inkább leépül majd. Az igények csökkenésével pedig egyre kevesebb új olajkútra léesz szükség, a fúrás így egyre rosszabb ület lesz a jövőben.
A Newsweek szerint, ez a jövő közelebb van, mint gondolnánk. Igaz néhány elemző szerint a szegénység a viéágban jelentős mérétkben lassíthatja ennek az amerikában minden bizonnyal gyorsabban teljesülni látszó víziónak a globális elterjedését. Az ázsiai gazdaságok még jó ideihg bizonyposan nagyfoygasztók lesznek a fosszilis energiából, de kétségkívül ők is a fenntarthatóbb irányba tartanak, elég csak az indiai, vagy kínai megújuló fejlesztésekre gondolni.
A Newsweek írásában emlékeztet, hogy a solar panelek ára a nyolcvanas évekhez képes 95 százalékkal csökkent. A Tesla S modell lehet az a termék elemzők szerint, amelyik forradalmi áttörést hozhat, feltéve, hogy az önvezető autóinak kudárcat Elon Musk cége gyorsan és hatékonyan tudja kezelni és igazolni, hjogy a rendszer megbízhatóan működik és használható.
A Tesla kegyelemdöfés lehet az olajiparnak