A négy nem-szocialista párt alkotta svéd kormánykoalíció megerősítette azt a tervet, amely szerint megszüntetik az új atomerőművek építésére vonatkozó tilalmat. A kompromisszum korlátozott lehetőséget teremt új reaktorok építésére azzal, hogy a maiak cseréjét lehetővé teszi, de nem lehet új telephelyeket megnyitni, csak a meglévők használhatók. A tervezetben ugyanakkor nincs korlátozás a blokkok méretére, teljesítményére. A kormány március 16-ig új nukleáris szabályozást terjeszt a parlament elé és arról a képviselők még a nyár előtt szavaznak – jelentette a NukInfó.
A megállapodás a konzervatívokat, a liberálisokat, a kereszténydemokratákat és a középpártiakat hozta össze. A nukleáris leszerelésről szóló 1980-as népszavazáson a kereszténydemokraták és a középpártiak képviselték az atomerőművek lehető leghamarabbi bezárásával a legnegatívabb álláspontot az atomenergiával szemben. A megközelítés változása 2008 végén kezdődött, amikor a liberálisok kijelentették, hogy politikai korlátozások nélkül elfogadnák új nukleáris projektek beindítását.
2009. január 29-én a kereszténydemokraták tettek javaslatot a mostani megállapodásra, és a középpártiak is pozitív eredményű belső vitát folytattak a párton belül. A középpártiak a szélenergia és az energia-megtakarítás erős támogatói közé tartoznak. Az atomenergiát ellenző ellenzéki szociáldemokraták, baloldaliak és zöldek politikai szövetségre készülnek a 2010-es választások előtt.
A szociáldemokraták a nukleáris energiával szemben helyezkednek, ugyanakkor a szakszervezetek miatt ebben a kérdésben megosztottak, mivel utóbbiak között erősen jelen vannak a villamosenergia-igényes iparágak (acél, papír és bányászat) képviselői, akik régóta próbálnak a párt megközelítésén változtatni. Valójában ezen szakszervezetek 2008 ősze óta részt vesznek a pro-nukleáris kampányban. A svéd energiatermelés majdnem széndioxid kibocsátás mentes, 50%-ot vízenergia és majdnem 50%-ot atomenergia állít elő. Az utóbbi években kisebb dán és német importra szorultak.
A svéd energiapolitikai megállapodás az atomenergiának kedvez