close
A Putyin-terv legfeljebb 60 dolláros olajárat hozhat
Egyéb - Olaj

A Putyin-terv legfeljebb 60 dolláros olajárat hozhat

Az orosz elnök elszánt, hogy tető alá hozzon egy megállapodást az OPEC-el az olajtermelés befayagsztásáról, abban a reményben, hogy ettől érzékelhetően emelkedni fog a nyersolaj világpiaci ára. Oroszorzság számára elsőrendű érdek volna az áremelkedés, mert a költségvetés bevételeinek 40 százalékát a szénhidrogénexport adja. A megegyezés kulcsa, hogy az orosz elnök össze tudja-e békíteni Iránt és Szaúd-Arábiát. 

A megegyezés gátja jelenleg leginkább az Irán és Szaúd-Arábia közötti politikai ellentét, valamint a perzsa állam ahtározott szándéka, hogy visszaszerezze az atomprogramja miatt elrendelt nemzetközi embargó előtti olajpiaci részesedését. Ezért Irán foylamatosan nvöeli kitermelését. Cseppet sem mellesleg, mint megírtuk az OPEC tagok augusztusban minden korábbinál nagyobb mennyiséget termeltek, vittek piacra. Az olajkartel tagjai szeptember végén ismét informális találkozót tartanak, amelyen Oroszország is részt vesz majd. Elemzők azonban kétségesnek tartják, hogy a termelés jelenlegi szinten történő befagyasztása számottevő áremelkedéshez vezetne. Legfeljebb 60 dollárig emelkedhet ettől a kőolaj jegyzése az oilprice.com elemzése szerint. Ehhez azonban Putyinnak ki kellene békítenie egymással Iránt és Szaúd-Arábiát, ami kevés sikerrel kecsegtető küldetésnek tűnik ma.