close
A Pannergy 51 millió forint nettó nyereséget ért el az első félévben
Áram - Egyéb

A Pannergy 51 millió forint nettó nyereséget ért el az első félévben

A Pannergy csoport 51 milliĂł forint nettĂł nyeresĂŠget ĂŠrt el 2011 első fĂŠlĂŠvĂŠben, ami jelentősen meghaladja a bĂĄzisidőszak 111 milliĂł forintos vesztesĂŠgĂŠt – kĂśzĂślte a tĂĄrsasĂĄg hĂŠtfőn a Budapesti ÉrtĂŠktőzsde honlapjĂĄn.

A csoport nemzetközi pénzügyi szabvány (IFRS) szerinti, konszolidált árbevétele 8,349 milliárd forint volt az első félévben, 14,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A működési eredmény 18 százalékkal, 335 millió forintra nőtt. Az egy részvényre jutó eredmény 2,81 forint volt a tavalyi -6,06 forint után. A készpénztermelő képességet mutató kamat- és adófizetés, amortizáció és értékcsökkenés előtti nyereség (EBITDA) 10,3 százalékkal 924 millió forintra nőtt.

A második negyedévben az eredményekre pozitívan hatott a Pannunion Csoport vártnál jobb eredménye, a Synergon részvények árfolyamának esése ugyanakkor negatívan. A jelentés szerint január 1-jétől éles üzemben megkezdődött a hőértékesítés Szentlőrincen. Az akvizíció útján megszerzett Berekfürdői erőműnél is folyamatos az energiaértékesítés. A miskolci projekt következő, első visszasajtoló és második termelő kút fúrásaihoz megvalósultak az előkészületi munkálatok. A gödöllői kutatófúrás folytatásának előkészítése további geológiai vizsgálatokat és értékeléseket igényel, amelyek várható befejezése a negyedik negyedévre valószínűsíthető a jelentés szerint.

A gyorsjelentés emlékeztet arra, hogy a PannErgy 5 éves stratégiai célkitűzései szerint koncentrált számú, jelentős méretű projektre összpontosít. Májusban megállapodás született a PannErgy, Pannunion Nyrt.-ben fennálló 95,3 százalékos részesedésének értékesítéséről, a tranzakció lezárásához négy európai ország versenyjogi hatóságának hozzájárulása kell, ezek megszerzése augusztus végére becsülhető. A tranzakció következtében a PannErgy a geotermikus stratégiája megvalósításához szükséges önerő forrásának jelentős részét megszerzi a jelentés szerint. A Pannergy saját tőkéje június végén 10,685 milliárd forint volt, ebből 421 millió forint a jegyzett tőke. A társaság részvényei 765 forinton zárták a hétfői kereskedést a BÉT-en. Az elmúlt egy évben a legalacsonyabb árfolyamuk 757 forint, a legmagasabb 1.147 forint volt.