close
A nukleáris, vagy a szélenergia az olcsóbb?
Áram - Atom - Egyéb - Megújuló

A nukleáris, vagy a szélenergia az olcsóbb?

Komoly vita dúl a brit szakértők között arról, hogy mennyibe is kerül a nukleáris, illetve a szélerőművekből származó elektromos energia. A londoni parlamentnek benyújtott elemzések alapján az új szárazföldi szélerőművekben termelt villamos energia költsége 90,2 és 187 angol font MWh-ként (GBP/MWh), míg az atomerőművek esetében 60 és 98 GBP/MWh között változik.

A parlament Energia- és Klímabizottságának benyújtott írásos anyagban az Energetikai és Klímaügyi Minisztérium kijelentette, a becslések alapján a 2011-ben indított, 5 MW-nál nagyobb teljesítményű szárazföldi szélerőmű-parkok létesítésére vonatkozó projektek 90,2 GBP/MWh költséggel termelnek villamos energiát. Ugyanez egy adott atomerőmű típusból az első felépülő blokk esetében 74,1 GBP/MWh, tengeri szélerőmű esetében 121,6 GBP/MWh. A dokumentumban hivatkozott más becslések szerint a harmadik generációs atomerőművekben termelt villamos energia költsége 60 és 98 GBP/MWh között változik.

Ugyanakkor Donald Miller szerint, aki 1982 és 1992 között a Scottish Power vállalat elnöke volt, ezek a becslések csak a távvezeték hálózatig tartalmazzák a termelés költségeket, és a legjobb esetben is „durva, felületes és esetenként félrevezető” a különböző energiatermelési módok összehasonlításánál. Hozzátette, négy különböző, korábban közzétett jelentés szerint a szárazföldi szélerőművekben termelt villamos energia teljes költsége jellemzően 187 GBP/MWh. Ezt lehet összehasonlítani a hagyományos erőművekre jellemző 60 GBP/MWh és a tengeri szélerőművekre jellemző 265 GBP/MWh értékekkel.

Az RWE energetikai vállalat becslése szerint a költségek egy atomerőmű típusból az első blokk esetében 60 és 99 GBP/MWh, a további blokkok esetében 60 és 80 GBP/MWh közé esnek. Szárazföldi szélerőművek költsége 94 GBP/MWh, míg a tengerieké 157 és 186 GBP/MWh közötti. Colin Gibson professzor, a nemzeti távvezeték hálózat korábbi igazgatója szerint ezzel szemben az atomerőművekben termelt villamos energia átlagos költsége 160-170 GBP/MWh, míg a szárazföldi és tengeri szélerőművek esetében 190, illetve 265 GBP/MWh.

A Scottish Renewables kereskedelmi szövetség a Mott Macdonald tanácsadó cégre hivatkozva azt közölte, hogy a nagy szárazföldi szélerőművekben 83 GBP/MWh, az atomerőművekben 96 GBP/MWh költségekkel kell számolni.  A Wales and Borders Alliance szerint a szélenergia versenyképes energiaforrás, mivel a 2010-ben érvényes 75 GBP/MWh költség 2015-re 72 GBP/MWh-ra csökken, míg a gáztüzelésű erőművekben 76,6 GBP/MWh, az atomerőművekben 74 GBP/MWh költséggel kell számolni.
Az Imperial College energiapolitikával és energetikával foglalkozó központja az atomerőművekben 97 GBP/MWh, a szárazföldi szélerőművekben 88 GBP/MWh, a tengeri szélerőművekben 149 GBP/MWh költséget becsült.

Brian Catt energetikai szakértő szerint az atomenergia az egyetlen valóban megfelelő, hosszú távon fenntartható, nulla szén-dioxid kibocsátással járó energiaforrás. Hozzátette, 300 000 darab 1 MW teljesítményű szélturbinára lenne szükség, hogy az optimális 20 %-os átlagos teljesítménnyel kielégítsék az ország 60 GW-os csúcsigényét. Ehhez az egész ország területén egy-egy szélerőművet kellene telepíteni négyzetkilométerenként.

A becslések jelentősen eltérő eredményeinek egyik oka, hogy az egyes elemzésekben a költségek eltérő elemeit vették figyelembe, így például a távvezeték-rendszerek, a karbantartás és a megújuló energiaforrásokra épülő energiatermelésre jellemző ingadozó kapacitás kompenzálására szükséges tartalék kapacitások költségét nem minden elemzés tartalmazza.

Forrás: NucNet


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.