close
A Mol-nak fontos a lengyel piac
Egyéb - Olaj

A Mol-nak fontos a lengyel piac

A Mol Rt. hivatalosan is bejelentette, hogy részt vesz a gdanski finomító privatizációjában (Rafineria Gdanska S.A.). A magyar olajtársaság az átvilágítást követően, március 12-én kötelező érvényű ajánlatot adott be. Érdeklődés egyértelműen jelzi a lengyel piac stratégiai fontosságát a társaság számára – tudatta a társaság az energiainfo-hoz eljuttatott közleményében.
Lapértesülések szerint a magyar olajtársaságon kívül egy nyugat-európai-amerika konzorcium tett ajánlatot az észak-lengyelországi finomító áruba bocsátott tulajdonrészére. A Puls Biznesu című lengyel lapra hivatkozva több hírügynökség is tudni véli, hogy a lengyel kincstárügyi minisztérium érvényteleníteni fogja a pályázatot, és javasolja az olajipari ágazat privatizációs tervezetének és menetrendjének felülvizsgálatát. Egy korábbi elképzelésnek megfelelően esetleg ismét engedélyeznék, hogy a legnagyobb lengyel olajipari vállalat, a plocki PKN Orlen is részt vegyen a privatizációban.
A Mol Rt. titoktartási kötelezettsége miatt semmilyen információt nem adhat az ügyben, azt azonban a társaság vezetői korábban többször elmondták, hogy stratégiai fontosságúnak tartják a lengyel piacot. A gdanski finomító 75 százalékos tulajdonrészének megszerzése mellett, ennek egy másik módja a PKN-el történő stratégiai együttműködés.
A gdanski finomító évi 4,5 millió kapacitású. Az elmúlt években végrehajtott fejlesztési program eredményeként az üzem egyszerű finomítóból egy komplex, modern finomítóvá vált, amely 20 saját és 245 franchise, saját logó alatt üzemelő benzinkútból álló hálózattal rendelkezik.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.