close
A legértékesebb magyar márkák között az MVM
Áram - Egyéb

A legértékesebb magyar márkák között az MVM

Magyar Brand lett az MVM: ünnepélyes keretek között a Nemzeti Színházban vehette át méltán megérdemelt elismerését az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., amely a független szakértői bizottság hét szempont alapján történő értékelése szerint 2011-ben a legjobbnak bizonyult. A nagyszabású program záró eseményén résztvevő magyar brandeknek a Hollóházi Porcelán által készített díjakat nyújtották át. Ez az elismerés is megerősítette, hogy az MVM a vezető magyar márkák közé tartozik.

„Az MVM a szakmában mindig etalonnak számított, az iparág legerősebb márkái közé tartozik. Sikeres, regionálisan is meghatározóvá váló, integrált energetikai társaságcsoportot építünk, növekedésorientált stratégiánk hangsúlyos eleme a márkaépítés,” mondta Felkai György, a Magyar Villamos Művek Zrt. kommunikációs igazgatója. „Az MVM Zrt. 2010. augusztusban hivatalba lépett vezetése felülvizsgálta a csoport működését, megteremtette a tartós növekedés szilárd alapjait. Elkészítettük a társaságcsoport középtávú stratégiáját és az annak végrehajtását támogató kommunikációs stratégiát. Nem is számítottunk ilyen elismerésre, nagyon megtisztelő a Magyar Brands 2011 cím elnyerése. Emellett nagy sikernek tekintjük, hogy az utóbbi egy évben a társaságcsoport lakossági ismertsége, elismertsége is jelentősen nőtt.”

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított integrált társaságcsoport (MVM Csoport) a hazai villamosenergia-ellátás meghatározó, egyetlen nemzeti tulajdonban lévő szereplője. Tagvállalatai szinte a teljes vertikumot lefedik, a villamosenergia-termeléstől, az átvitel, a rendszerirányítás területén át az áramkereskedelemig. A cégcsoport 2011-ben az energetikai szektor egy új területén is megjelent: a kormány döntése alapján belépett a földgáz és a távközlési piacra. A társaságcsoport integrált, az európai legjobb gyakorlatot tükröző, az uniós normáknak maradéktalanul megfelelő szervezeti struktúrája biztos háttér ahhoz, hogy szavatolja Magyarország energiabiztonságát. Tőkeereje és az integrált működésből fakadó kockázatcsökkentő képessége révén hatékonyan járul hozzá az uniós energetikai célok megvalósításához.