close
A gázkereslet növekedésére számít Moszkva
Egyéb - Gáz

A gázkereslet növekedésére számít Moszkva

Oroszországnak a stratégiai tervezéskor abból kell kiindulnia, hogy nőni fog a földgáz iránti kereslet a hazai és az európai, valamint az ázsiai és csendes-óceáni piacon egyaránt – jelentette ki Vlagyimir Putyin a gázpiaci kérdéseket érintő pénteki tanácskozáson. Szakértők szerint 2012-ben az Oroszországban és külföldre eladott orosz földgáz mennyisége eléri a 2007-es, válság előtti időszakét.

Putyin a Leningrád megyei Kirisiben tartott értekezleten emlékeztetett arra, hogy Oroszországban 2011-ben több mint 3 százalékkal nőtt a földgázkitermelés, elérte a 670 milliárd köbmétert. Az orosz kormányfő arra számít, hogy az Északi Áramlat gázvezeték második ágát időben befejezik. Mint mondta: a tenger alatti szakasz több mint felén túl vannak, a fejlesztés a tervezett ütemben halad. Azt remélte, hogy valóban elkezdődik a év végén a Déli Áramlat Fekete-tenger alatt húzódó szakaszának építése. Az orosz kormány nem tervezi a tavaly elhatározottat meghaladó földgázár emelést a hazai fogyasztók számára – hangzott el a tanácskozáson. Putyin utalt rá, hogy a Gazprom kezdeményezte a további gázáremelést, de kérte, hogy erre később térjenek vissza. A megbízható őszi-téli földgázellátást viszont célul tűzte ki az állami cég számára az orosz kormányfő.

Szerinte növelni kell a cseppfolyós földgáz kitermelését. Mint mondta: a Szahalin-2 mellett a Jamal-félszigeten az idén megkezdik a feltárást. A geológiai kutatások erősítésére szólított fel a sarkköri talapzat alatt is, mert bár Oroszország jelenleg a világon a legtöbb fellelt földgázkészlettel rendelkezik (50 trillió – 50 milliárdszor milliárd – köbméterrel), szerinte nem szabad levenni a napirendről az újabb lelőhelyek feltárását. Vlagyimir Putyin kiadta az utasítást arra, hogy meg kell tisztítani a hazai földgázpiacot a zavaros és általa fél-bűnözőinek nevezett szervezetektől. Már gyűjtik az adatokat az állami cégek munkatársainak és azok családtagjainak részvételéről a kereskedelmi struktúrákban.