A Cseh Energetikai Művek veheti meg az albán Operatori i Sistemit te Shperndarjes (OSSP) áramszolgáltató többségi részvénycsomagját. Az OSSP több mint egymillió háztartást lát el árammal Európa legszegényebb országában.
A pályázat eredményét a CEZ közleményben hozta nyilvánosságra kedden Prágában. A közlemény szerint az OSSP eladása lesz az eddigi legnagyobb privatizációs akció Albániában. A pályázatban a CEZ-en kívül az olasz Enel, az osztrák EVN és az Energy Steiermark indultak. A feltételek szerint a pályázat győztese megveheti az albán áramszállító többségi részvénycsomagját. A minimum 51 százalék, a maximum 76 százalék. További részleteket a CEZ egyelőre nem hozott nyilvánosságra. Az albániai helyzet ismerői szerint a CEZ sikeré;t az alapozta meg, hogy nem ismeretlen az ottani politikai és gazdasági körök előtt. A CEZ már tavaly kísérleti jelleggel Magyarországon vett áramot szállított Szerbián keresztül Albániába, amely nagy energiahiánnyal küszködik. Az OSSP a legnagyobb albán áramtermelő csoport a KESH egyik leányvállalata. A cég állami tulajdonban van. A tiranai kormány azt reméli, hogy az áramszolgáltató eladásával sikerül stabilizálni az árampiaci helyzetet, amely szinte rendszeresen komoly áramkimaradásokkal néz szembe. Ezek okát az áramhiányban és a disztribúciós hálózat nagyon elavult voltában kell keresni. Albánia az utóbbi időszakban nagyon elhanyagolta az áramtermelés és az áramszolgáltatás fejlesztését. A gazdaság áramhiánnyal küszködik, különösen télen is a száraz időszakokban. Az albán áramtermelés fő forrásait ugyanis a vízerőművek jelentik. A gyatra minőség, a műszaki fejletlenség és a lopások miatt évente mintegy kétmilliárd kilowattóra áram megy veszendőbe. Ennek a veszteségnek a felét gyakorlatilag ellopják.
A CEZ-é lesz az albán OSSH áramszolgáltató