close
„Csak tárgyalt” a Gazprom elnökkel Orbán
Egyéb - Gáz

„Csak tárgyalt” a Gazprom elnökkel Orbán

Orbán Viktor miniszterelnök szerda este az Országházban megbeszélést folytatott Alekszej Millerrel, a Gazprom elnökével, ugyanakkor ezúttal semmilyen megállapodás aláírására nem került sor – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A tárgyalások – amelyeknek a magyar kormányzat részéről Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a felelőse – a korábban elhatározott menetrendnek megfelelően, jó ütemben zajlanak, ezt a felek a tegnapi tárgyaláson is leszögezték – tette hozzá a sajtófőnök.

Az orosz energetikai cég korábbi közlése szerint alá is írták a Déli Áramlat magyarországi szakaszának tervezéséről szóló megállapodást. A megállapodás a Gazprom és a Magyar Villamos Művek Zrt. 50-50 százalékos tulajdonában lévő South Stream Transport Hungary Zrt. és tervező cégekből álló nemzetközi konzorcium között született meg – szerepel az orosz cég közleményében, amely nem közli a nemzetközi konzorcium nevét.

A Déli Áramlat magyarországi szakasza a tervek szerint Hercegszántó és Tornyiszentmiklós között épül meg, amelyen keresztül Magyarország évente mintegy 30 milliárd köbméter orosz földgázt kapna 2016 januárjától.