close
Zűrös olajvezeték Észak-Dakotában
Egyéb - Olaj

Zűrös olajvezeték Észak-Dakotában

Rongálás és birtokháborítás miatt letartóztatási parancsot adott ki szerdán az amerikai Zöld Párt elnökjelöltje és alelnökjelöltje ellen egy bíróság Észak-Dakotában. A politikusok egy indián rezervátum alatt húzódó olajvezeték építési területén graffitiztek egy tiltakozó megmozduláson.

Jill Stein elnökjelölt vétsége az, hogy egy buldózer tolólapjára piros szórófestékkel azt írta: “helyeslem ezt az üzenetet”. Bírósági dokumentumok szerint Ajamu Baraka, a zöldek alelnökjelöltje pedig a “dekolonizáció” szót fújta egy építőipari eszközre. A rongálásról felvétel is készült, amelyet maga az elnökjelölt is megosztott a Twitteren.

Az olajvezetéket egy dallasi cég építi, és a tervek szerint négy amerikai szövetségi államon keresztül kígyózik majd. A vezeték egy szakasza azonban indián területeken haladna keresztül, és az amerikai őslakosok szerint az olajvezeték szent helyeiket megsérti, és ivóvízforrásaikat is beszennyezheti. Jill Stein szóvivője azt nyilatkozta, hogy egy nappal korábban ugyanilyen színes festékkel rondították el a sziú indiánok egyik ősi temetkezési helyét, amely az épülő olajvezeték nyomvonalán fekszik. A szóvivő emlékeztetett arra is, hogy az építkezésen dolgozók kutyákat uszítottak a tüntető indiánokra.

Jill Stein közleményében leszögezte: “remélem, hogy Észak-Dakota hatóságai az igazi vandálok perbefogását is sürgetik, azokét, akik az Álló Szikla indián rezervátum ellen követtek el vandalizmust: lebuldózerezték szent temetkezési helyeiket és kutyákat uszítottak rájuk”.

A 3,8 milliárd dolláros költségvetéssel épülő olajvezeték Észak-Dakotából Dél-Dakotán és Iowán keresztül Illinois államba szállítaná a nyersolajat. Egy szövetségi bíró várhatóan a héten hoz döntést arról, hogy legalább átmenetileg felfüggesztik-e a nagy felháborodást kiváltó építkezést.