close
Szaúd-Arábia több olajat ad
Blog - Egyéb - Olaj

Szaúd-Arábia több olajat ad

Mérséklődött a kőolaj pénteki drágulása Szaúd-Arábia a bejelentésére, hogy növeli napi olajtermelését a kieső líbiai olaj helyettesítése céljából. Egy vezető szaúdi olajipari forrás arról számolt be pénteken, hogy az ország megkezdte olajtermelésének a növelését, azt napi több mint 700 ezer hordóval napi 9 millió hordó fölé emeli.


A Reuters szĂĄmĂ­tĂĄsai szerint napi 8,3 milliĂł hordĂł SzaĂşd-ArĂĄbia jelenlegi napi olajtermelĂŠse.

Szaúd-Arábia a világ legnagyobb olajexportálója, az OPEC legnagyobb olajtermelője.

A kijelentésre mérséklődött a nyersolaj áremelkedése. Röviddel 12 óra után a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 42 cent növekedéssel 97,70 dolláron állt, napközbeni csúcsa 99,20 dollár volt eddig.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) eközben arról számolt be, hogy a líbiai olajexport visszaesése egyelőre kevésbé érinti az európai olajfeldolgozókat, amelyek legalább egy hónapra elegendő olajtartalékkal rendelkeznek. A szervezet egyben úgy vélte, hogy az Európai Unióban nem kell hozzányúlni a stratégiai tartalékokhoz.