close
Rövidebb lesz a Nabucco
Blog - Egyéb - Gáz

Rövidebb lesz a Nabucco

Az OMV a Nabucco egy rövidebb változatán dolgozik – mondta az APA osztrák hírügynökség kérdésére a vállalat szóvivője kedden, Orbán Viktor előző napi brüsszeli kijelentésére reagálva, miszerint a Mol kihátrál a tervezett vezeték mögül. Az Európai Bizottság nem kapott hivatalos értesítést sem a Nabucco gázvezeték kivitelezésére alakult konzorciumtól, sem a Moltól arra vonatkozóan, hogy a magyar gázipari társaság kivonulna a projektből.

“A versenyszférában tevékenykedő vállalatokként természetesen a gazdasági hasznosságot is egyértelműen ki kell, hogy tudjuk mutatni” – jelentette ki Johannes Vetter, az OMV szóvivője. Ezért folyamatban van a Nabucco West elnevezésű projektvariáció kidolgozása, amely lényegesen rövidebb, mint az eredeti változat – tette hozzá. A Nabucco West a török földgázvállalattal partnerségben a bolgár-török határtól, az osztrák határon át szállítana földgázt az európai piacokra – fejtette ki a szóvivő. A brit Financial Times márciusban “a beruházást ismerő vállalatvezetői forrásokra” hivatkozva azt írta, hogy a 3900 kilométeresre tervezett Nabucco mögött álló cégek – elismerve, hogy az eredeti elképzelést “kihívások terhelik” – egy “karcsúsított” változattal álltak elő. Ennek a vezetéknek a hossza a korábbi tervekben szereplőnek hozzávetőleg a fele lenne.

Orbán Viktor hétfőn Brüsszelben jelentette ki, hogy a Mol kivonul a Nabucco nemzetközi gázvezeték-építési beruházásból. “Nem vagyok szakértője a témának, de azt látom, hogy még a magyar társaság, a Mol is elhagyja a teljes projektet” – fogalmazott a kormányfő az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) elemzőintézet rendezvényén. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Nabucco Magyarország számára is fontos projekt, mert összefüggésben áll azzal a törekvéssel, hogy az ország megszüntesse egyoldalú függőségét az energiaellátás biztosításában.

A Mol úgy reagált Orbán Viktor miniszterelnök hétfői bejelentésére, hogy a Nabucco-projekttel kapcsolatban több bizonytalanság merült fel, amelyeket nehéz lenne figyelmen kívül hagyni. Közölték: a projekt esetében mind a finanszírozási háttér, mind pedig a gáz forrása bizonytalan. “Ezeket az aggályainkat többször is jeleztük a Nabucco Nemzetközi Társaság igazgató tanácsában. Továbbra is elkötelezettek vagyunk Kelet-Közép-Európa energiaellátásának diverzifikációját illetően, de független vállalatként felelősséggel tartozunk részvényeseink iránt, a lehető legeredményesebb gazdasági teljesítményt kell nyújtanunk” – közölte a társaság.

A Nabucco Gas Pipeline International GmbH hétfőn úgy foglalt állást, hogy sikeresen halad a Nabucco gázvezeték projektje; a projekttámogatási megállapodást tavaly minden tranzitország aláírta, kialakítva ezzel a végleges jogi kereteket. A Nabucco gázvezeték projekt a tranzitállamok, köztük Magyarország által aláírt és ratifikált szerződésen alapszik, ez egyedi és erős jogi kereteket teremt a hitelezők, a termelők és gázszállítók számára – állt közleményükben. Egyelőre a Nabuccóhoz nem jutottak el olyan jelzések, hogy ez változna – írták.

Nem kapott hivatalos értesítést az Európai Bizottság sem a Nabucco gázvezeték kivitelezésére alakult konzorciumtól, sem a Moltól arra vonatkozóan, hogy a magyar gázipari társaság kivonulna a projektből. Ezt az európai uniós végrehajtó testület szóvivője közölte kedden Brüsszelben, a testület szokásos napi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva. Elmondta, hogy egyelőre a bizottság illetékesei is csak a sajtóban olvasták azokat a jelentéseket, amelyek szerint a Mol a kivonulás mellett döntött. A brüsszeli bizottság szóvivője arról is beszélt, hogy a projekt most fontos szakaszban tart, mert Azerbajdzsán hamarosan határoz arról, hogy saját gázkészletét ezen a vezetéken fogja-e értékesíteni.