close
OPEC csúcs: 50 dollár alatt befagyott az olajár
Egyéb - Olaj

OPEC csúcs: 50 dollár alatt befagyott az olajár

A 49 dolláros szint közelében tanáyzik a világpiaci olajár, várakozó állásponton, hogy vajon a csütörtöki, bécsi OPEC csúcson lesz-e bármiylen megállapodás. Az előjelek kifejezetten kedvezőtlenek az olajtermelők szempontjából, Szaúd-Arábia és Irán viszonya nem javul, a persza állam előre jelezte, hogy nem támoigatja a termelés csökentésére vonatkozó javaslatot.

A Brent típusú északi tengeri kőolajfajta jegyzése 49,77 dolláron állt csütörtöki, az OPEC csúcs napjára történő szállítással, a WTI alacsonyabb szinten, 48.92 dolláron állt ugyanekkor. A reuters jelentésében emlékeztet, hogy Riyad újabb kísérletre készül a termelés maximumának meghatározására, ugyanakkor az iráni olajminiszter határozottan kijelentette, hogy számukra nem elpőnyös egy ilyen lépés, tekintve, hogy Irán most igyekszik visszaszerezni az atomprogramja okán elrendelt nemzetközi szankciók miatt elvesztett olajpiaci részesedését. Elemzők megjegyzik, hogy a Közel-Keleti kietrmelés felfutása ellenére, az OPEC termelési szintje nagyjából 32 millió hordó körül áll már egy ideje.

Londoni elemzők 50 dollár fölötti árszinttel számolnak, a legfrisebb jelentések szerint “a közeli jövőben”. Mások arra emlékeztetnek, hogy az OPEC súlya némiképp csökkent, a világpiaci olajár moderálásában. A kartell részesedése valahol 25 százalék körül áll a globális kitermelésben, ez azonban ma nem tűnik már elégnek ahhoz, hogy érdemben mozgassák a jegyzéseket. Még akkor sem volna elég – mondják piaci megfigyelők a hírügynökségi jelentések szerint -, ha az OPEC-en belül sikerülne egyezségre jutni. A szervezet belső fegyelme azonban jó ideje már nem a régi, és Szaúd-Arábia és Irán feszült és egyre feszültebb kétoldalú viszonya csak tovább rontja a helyzetet, ami ugyankkor valamennyi olajtermeéőknek, köztük Oroszországnak is igen súlyos veszteségeket jelent.

Az OPEC döntésképtelensége, és belső viszályai mellett, a kínai lassulással kapcsoaltos félelmek is lefelé nyomják az olaj jegyzését, kész csoda, hogy az 50 dollár körüli szintről nem esett vissza hirtelen a 25 dolláros mélységbe. Az ázsiai óriásállam gazdaságának lefékeződésével jelentős kereslet eshet ki, miközben az amerikai nem hagyományos készletek kitermelése nem állt le, és az USA ma már exportőrként van jelen, nemcsak a földgáz, de az olajpiacon is. A palagáz és palaolja kitermelés ha alapjaiban nem is változtatta meg egyelőre a globális szénhidrogén piacokat, de megzavarta az eddig alkalmazott üzleti modelleket, és alkalmazkodásra kényszíeríti a hagyományosan befolyásos szereplőket.

Az alkalmazkodás már jó ideje tart, hiszen az igen magas kitermelési költségű Északi-tengeri mezőkkel sok olajcég felhagyott, a napokban arról szóltak a hírek, hogy a brit költségvetésnek 2015-ben először veszteséges volt a tengeri olajtermelés. Ez ugyanakkor hosszabb távon ellátási problémákat vetít előre és némi áremelkedést, vagy inkább az áringha ismételt átlendülését vetíti előre. A globális kőolajigény ugyanis Kína lassulása elenére sem állt meg növekedni, vagyis egyszer a belátható jövőben lesz egy pont, amikor egyensúly közeli állapotba kerülhet a kitermelés és a kereslet, ami nyilvánvalóan áremelkedéshez fog vezetni – mondják megfigyelők, a csütörtöki, bécsi OPEC csúcs előtt.