close
Olcsóbban tankolhatnak a Mol-kutakon a futballszurkolók
Egyéb - Olaj

Olcsóbban tankolhatnak a Mol-kutakon a futballszurkolók

Literenként hét forinttal olcsóbban tankolhatnak a klubkártyával vagy futballkártyával rendelkező magyar szurkolók a Mol-benzinkutakon – jelentette be közös sajtótájékoztatón szerdán a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Mol Magyarország.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője azt mondta, remélik, hogy az intézkedéssel meg tudják győzni azokat a drukkereket is, akik eddig még nem váltották ki kártyájukat, egyúttal meg is tudják őket “nyugtatni” azzal kapcsolatban, hogy ne ódzkodjanak a kártya kiváltásától.

“Az MLSZ már korábban jelezte, hogy a szurkolói kártya akkor igazán hasznos, ha további kedvezményekkel is jár” – jelentette ki Sipos Jenő, s hozzátette, a Finnország és Görögország elleni válogatott mérkőzéseken bebizonyosodott, hogy a szurkolók kiváltják és használják a klub-, illetve futballkártyákat. “Az egyik legnagyobb magyar vállalat, a Mol szerepvállalásával pedig az a folyamat is elkezdődött, amelyet Csányi Sándor MLSZ-elnök a következő időszak sarkalatos kérdéseként jelölt meg: hogy a magyar futballszurkolók további kedvezményekhez jussanak” – mondta az MLSZ szóvivője.

Szollár Domokos, a Mol Magyarország kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy a cégnek mint jelentős magyarországi sporttámogatónak ugyancsak érdeke, hogy újra családok tízezrei látogassanak el hétvégéken a mérkőzésekre. “Azt reméljük, hogy a szurkolói Green Kártya ösztönzően hat majd a drukkerekre a klub-, és futballkártya kiváltásának szempontjából is” – mondta Szollár Domokos, s hozzátette, a kártyák előre feltölthető, névre szóló, PIN-kóddal ellátott üzemanyagkártyák, amelyekkel a gépi autómosó programokat 10 százalék kedvezménnyel lehet igénybe venni.

Sipos Jenő a sajtótájékoztató végén jelezte, eddig 175 ezer szurkolói kártyát váltottak ki az országban, s ez a szám napról napra nő. A kedvezményes tankolásra jogosító kártyák igénylése az MLSZ honlapján, valamint a klubok weboldalain keresztül történik, egyszeri regisztráció után.