close
Olajos spekulációk
Blog - Egyéb - Olaj

Olajos spekulációk

Minimum a vilĂĄg ura lehetne, de hogy Ăşjra nyithatnĂĄ a Delphoi-jĂłsdĂĄt, aki ma kis hibahatĂĄrral kĂŠpes lenne megmondani, hogy hogyan is alakul majd a nyersolaj ĂĄra a vilĂĄgpiacokon idĂŠn. Persze vannak bĂĄtor elemzők, akik hosszabb-rĂśvidebb időtĂĄvra meg-meg villantjĂĄk jĂłstehetsĂŠgĂźket, de vĂŠgĂźl is mit veszĂ­thetnek? MostanĂĄban – miutĂĄn nĂŠhĂĄnyszor meghintĂĄztattĂĄk az ĂĄrakat – mĂĄr az OPEC-ben sem lehet igazĂĄn megbĂ­zni. Sőt! Volt olyan nap amikor csaknem egy időben kĂŠt, homlokegyenest kĂźlĂśnbĂśző verziĂłt kĂźrtĂślt szĂŠt a mĂŠdia a kartell kĂśvetkező ĂźlĂŠsĂŠnek vĂĄrhatĂł napirendjĂŠről (azaz lesz-e kitermelĂŠsnĂśvelĂŠs vagy sem). EzĂşttal azonban nem az ĂşjsĂĄgĂ­rĂłk hibĂĄztak.

MindazonĂĄltal sietek megjegyezni, hogy Ă­m megszĂłlalhatnak a fanfĂĄrok, mert eljĂśtt a pillanat, hogy egyet ĂŠrtsek a napokban nyilatkozĂł egyik OPEC-tag olajminiszterrel, aki a kĂśvetkezőket mondta: „az ĂŠv első negyedĂŠben vĂĄrhatĂłan 80-90 dollĂĄr kĂśzĂśtt vĂĄrhatĂł egy hordĂł olaj ĂĄra, az ĂŠv tĂśbbi rĂŠszĂŠre vonatkozĂłan mĂĄr nehĂŠz lenne nyilatkozni.” BrĂĄvĂł! VĂŠgre egy logikus, ĂŠs a helyzetet megfelelően kezelő vĂĄlasz.

Sőt! MĂŠg azt is elhiszem az OPEC-nek, hogy jelen pillanatban is van elĂŠg ĂĄltaluk kitermelt olaj a piacon, s az ĂĄrakat nem a kĂŠszletek szűkĂśssĂŠge, hanem valami mĂĄs tartja magasan. TalĂĄn a spekulĂĄnsok. Meglehet. Most ne menjĂźnk bele kĂśzgazdasĂĄgi frĂĄzisok pufogtatĂĄsĂĄba, egyszerűen csak nĂŠzzĂźk meg egy MagyarorszĂĄg szintű piac reagĂĄlĂĄsĂĄt a tavaly nyĂĄr vĂŠgĂŠn indult, azĂłta globĂĄlissĂĄ vĂĄlt, s minden szegmenst ĂŠrintő subprime vĂĄlsĂĄg, illetve az azt kĂśvető gazdasĂĄgi lassulĂĄsra.

A befektetők lĂĄtva a nem tĂşl rĂłzsĂĄs hĂ­reket egyszerűen kitakarĂ­tottĂĄk befektetĂŠseiket, s az eddig a rĂŠszvĂŠnypiacon hĂ­zlalt portfĂłliĂłkat egyszerűen ĂĄtmentettĂŠk az ĂĄrupiacokra. (Voltak napok, mikor MagyarorszĂĄgon is csaknem tĂ­zszeresĂŠre duzzadt a hatĂĄridős deviza ĂŠs ĂĄrupiaci kereskedelem. KĂŠpzelhetjĂźk, hogy akkor mi mehetett a vilĂĄgban.) Csakhogy olyan tĂśmĂŠnytelen mennyisĂŠgű pĂŠnzt kellett egyik naprĂłl a mĂĄsikra ĂĄtmenteni, hogy nĂŠhĂĄny ciklikus folyamat kitolĂłdott, vagy netĂĄn el is tűnt, Ă­gy szĂŠp lassan egy komolyabb lufi kezdett felfĂşvĂłdni a piacokon. Ha „szerencsĂŠnk” van akkor ez lassan leereszt, ha nincs, kidurran, s ki tudja milyen kĂĄrokat okoz.

Így tĂśrtĂŠnt ez az olajpiacon is. A befektetők vettek ĂŠs vettek, Ă­gy srĂłfolva fel lassan az ĂĄrakat. Persze dőresĂŠg azt gondolni, hogy geopolitikai tĂŠnyezők, mint Irak ĂŠs IrĂĄn helyzete, nem jĂĄtszottak komoly szerepet a folyamatban. Dehogynem, sőt, nĂŠha a piac ĂŠlesebben reagĂĄlt egy-egy tĂśrtĂŠnĂŠsre, mint egyĂŠbkĂŠnt szokott. LegutĂłbb ĂŠppen az International Energy Agency heti jelentĂŠse okozott ilyet: a mindĂśssze 130 ezer hordĂłs vĂĄrhatĂł fogyasztĂĄscsĂśkkenĂŠs elĂŠg volt arra a piacnak, hogy hirtelen 3 dollĂĄros esĂŠst produkĂĄljon. Pedig a napi fogyasztĂĄs 87 milliĂł hordĂł feletti lehet.

Ha mĂĄr IEA. TĂŠrjĂźnk vissza egy mondat erejĂŠig az OPEC-re. Az ĂźgynĂśksĂŠg szerint novemberben a kartell ĂĄtlagban napi 31,1 milliĂł hordĂł nyersolajat kĂŠszletezett, 180 ezer hordĂłval kevesebbet mint oktĂłberben. A felmĂŠrĂŠs szerint 2007-ben ĂśsszessĂŠgĂŠben napi 100-200 ezer hordĂłval csĂśkkent a kitermelĂŠs, mĂ­g 2008-ra napi 100 ezer hordĂłs pluszt vĂĄrnak. Ezzel szemben a kereslet tavaly napi 60 ezer hordĂłval, napi ĂĄtlag 85,7 milliĂł hordĂłra csĂśkkent. Ez azonban mĂŠg Ă­gy is 1,1 szĂĄzalĂŠkos nĂśvekedĂŠs 2006-hoz kĂŠpest. Az idei ĂŠvre pedig 87,8 milliĂł hordĂł napi ĂĄtlagot vĂĄrnak, ez 115 ezer hordĂłval haladja meg a korĂĄbban jĂłsoltat.

Az IEA szerint ugyanis egyelőre mĂŠg nem lehet az amerikai recessziĂłra apellĂĄlni. Mint ismeretes a vilĂĄg legnagyobb fogyasztĂłja az EgyesĂźlt Államok, s ha az orszĂĄg gazdasĂĄgi nĂśvekedĂŠse lassulni kezd, akkor kevesebb olajat hasznĂĄl fel, Ă­gy a globĂĄlis kereslet, s az ĂĄrak is csĂśkkennek. Ennek első jele volt, hogy az utĂłbbi időben a szokĂĄsos heti amerikai szĂŠnhidrogĂŠnkĂŠszlet-adatokban az Ăźzemanyag mindig a pozitĂ­v oldalon szerepelt, azaz kevesebb fogyott belőle a vĂĄrtnĂĄl. A kimutatĂĄsok szerint a legnagyobb mĂŠrtĂŠkű fogyasztĂĄscsĂśkkenĂŠs a dĂ­zelolajnĂĄl fordult elő. Ez pedig az elemzők szerint azt feltĂŠtelezi, hogy nem a kemĂŠny tĂŠl miatt nem szĂĄlltak autĂłba az emberek, hanem ĂŠppen a teherautĂł forgalom csĂśkkent. Erre jĂśtt rĂĄ az a hĂ­r is, hogy a kereskedelmi szĂĄllĂ­tĂĄsi szektor is csĂśkkent, mindez ĂśsszessĂŠgĂŠben a gazdasĂĄg recessziĂłjĂĄra utal.

A fentieket egybevetve egyĂĄltalĂĄn nem meglepő, hogy a piac folyamatosan az amerikai gazdasĂĄg vĂĄltozĂĄsĂĄra utalĂł jegyeket keresi, s a legkisebb rezdĂźlĂŠsre is ĂŠberen reagĂĄl. Ha ugyanis esetleg komolyabb fordulat ĂĄllna be a gazdasĂĄgban, akkor lehet hogy megismĂŠtlődne a tőkeĂĄttĂŠteli folyamat. Erre annyiban van meg jelenleg az esĂŠly, hogy a tőzsdei ĂĄrfolyamok a mĂŠlyben vannak, Ă­gy lassan ĂŠrdemes bevĂĄsĂĄrolni rĂŠszvĂŠnyekbe, hiszen a piacot ismerve nem kell jĂł hĂ­r, elĂŠg egy „nem rossz” is ahhoz, hogy ĂŠlĂŠnkĂźljĂśn a kereskedelem.

A jelzĂŠsekből Ă­tĂŠlve valami hasonlĂłra vĂĄr az OPEC is. EmlĂŠkezzĂźnk csak vissza, mĂĄr tĂśbbszĂśr elhintettĂŠk, hogy igen, mĂĄr gondolkodnak, aztĂĄn mĂĄr nagyon gondolkodnak a kvĂłtaemelĂŠsen. S emeltek? Nem. Hogy miĂŠrt? Nos erre persze csak ők tudjĂĄk a vĂĄlaszt, de talĂĄn azĂŠrt, mert Ăşgy ĂŠrzik, tĂşl vagyunk a mĂŠlyponton. RĂĄadĂĄsul emlĂŠkezzĂźnk vissza, mi is tĂśrtĂŠnt a 100 dollĂĄros olajĂĄrnĂĄl? MindĂśssze annyi, hogy egy brĂłker „hĂ­res” lett. A piac nem omlott Ăśssze, nem vĂĄsĂĄroltak tĂśbben az „átlagnĂĄl”, s most alig kĂŠt hĂŠttel kĂŠsőbb pedig mĂĄr csak 89 dollĂĄr egy hordĂł fekete arany. Ha Ă­gy haladunk akkor igaza lesz az Ă­rĂĄs elejĂŠn idĂŠzett OPEC olajminiszternek, s 80 dollĂĄr lesz az alja az első negyedĂŠves olajĂĄrnak. S aztĂĄn mi lesz…?