Orosz szakértők szerint komoly nukleáris fenyegetés lapul a Kara-tenger fenekén: egy a nyolcvanas években elsüllyesztett szovjet atom-tengeralattjáró reaktorába ugyanis valószínűleg bejutott a víz. A legrosszabb esetben beindulhat a láncreakció és nagy területen szennyeződhet radioaktivitással a tenger.
Hogyan szabaduljunk meg egy használt atom-tengeralattjárótól? Ez a probléma viszonylag kevés országban okoz fejtörést a világban, de a bevett eljárás az, hogy a hadimonstrumot reaktorával egyetemben a parton szétszerelik, a radioaktív alkatrészeket megfelelő atomhulladék-tárolóba rejtik, a maradékot pedig beolvasztják. A nyolcvanas évek Szovjetuniójában sokkal egyszerűbb megoldást találtak: egyszerűen feltöltötték betonnal, szigetelőanyaggal és elsüllyesztették a tengerben.
Pontosan így tettek 1981-ben a 110 méter hosszú K-27-es atom-tengeralattjáróval is: azóta a levitézlett hadigépezet 33 méteres mélységben pihen a Kara-tenger mélyén, keletre a Novaja Zemlja szigetcsoporttól. Ám, ha orosz nukleáris szakértőknek hinni lehet, a K27-es képében egy időzített (atom) bomba ketyeg a tengerfenéken. A német ARD televízió riportja szerint ugyanis, egy, az orosz hadügyminisztérium számára készült bizalmas jelentés szerint legkésőbb 2014-ig ki kellene emelni a tengeralattjárót, mivel valószínűleg tengervíz jutott a reaktortérbe és ânagy a valószínűsége, hogy ellenőrizhetetlen láncreakció indul beâ amely robbanáshoz vezethet. Egy ilyen esemény pedig katasztrofális hatással lenne a térség élővilágára.
A K-27-es már elsüllyesztése előtt is szedett áldozatokat: a leszerelését elsősorban azért rendelte el az orosz északi-tengeri flotta parancsnoksága, mert egy reaktorhiba következtében kilenc matróz halálos sugárfertőzést szenvedett a fedélzeten. Elvileg az elsüllyesztés előtt a reaktorteret teljes mértékben kitöltötték szigetelőanyaggal, a hajótestet pedig betonnal, így lehetetlen lett volna, hogy betörjön a területre a tengervíz, amely halálos veszélyt jelent a reaktor belsejében. A sós víz ugyanis lassítja a dúsított hasadóanyagból kilépő neutronokat. Az üzemanyagként használt urán 235-ből ugyanis rendszeresen szabadulnak fel neutronok, miközben a hasadóanyagban az atomok spontán szétesnek. A spontán felszabaduló neutronok elméletileg nem képesek beindítani a reakciót, ám a tengervíz lelassítja a kilépő részecskéket, amelyek így újabb atomokat hasítanak szét és ellenőrizhetetlen láncreakció indul be.
Mint kiderült, a szigetelőanyag, amit a reaktortér kitöltéséhez használtak és az akkori mérnökök szerint örök időkre szólt, csak jó esetben is ötven évig képes megvédeni a vízbetöréstől a reaktorteret. A K-27-es közelében azonban már egy évtizede mérnek kilépő radioaktivitást, a jelentés szerint pedig egy hasonló reaktoron elvégzett tesztek azt mutatják, hogy minden bizonnyal víz jutott a reaktortérbe, így már csak néhány év maradt arra, hogy elkerüljék a katasztrofális nukleáris szennyezést.
Nukleáris katasztrófa fenyeget a Kara-tengeren
Orosz szakértők szerint komoly nukleáris fenyegetés lapul a Kara-tenger fenekén: egy a nyolcvanas években elsüllyesztett szovjet atom-tengeralattjáró reaktorába ugyanis valószínűleg bejutott a víz. A legrosszabb esetben beindulhat a láncreakció és nagy területen szennyeződhet radioaktivitással a tenger.
Hogyan szabaduljunk meg egy használt atom-tengeralattjárótól? Ez a probléma viszonylag kevés országban okoz fejtörést a világban, de a bevett eljárás az, hogy a hadimonstrumot reaktorával egyetemben a parton szétszerelik, a radioaktív alkatrészeket megfelelő atomhulladék-tárolóba rejtik, a maradékot pedig beolvasztják. A nyolcvanas évek Szovjetuniójában sokkal egyszerűbb megoldást találtak: egyszerűen feltöltötték betonnal, szigetelőanyaggal és elsüllyesztették a tengerben.
Pontosan így tettek 1981-ben a 110 méter hosszú K-27-es atom-tengeralattjáróval is: azóta a levitézlett hadigépezet 33 méteres mélységben pihen a Kara-tenger mélyén, keletre a Novaja Zemlja szigetcsoporttól. Ám, ha orosz nukleáris szakértőknek hinni lehet, a K27-es képében egy időzített (atom) bomba ketyeg a tengerfenéken. A német ARD televízió riportja szerint ugyanis, egy, az orosz hadügyminisztérium számára készült bizalmas jelentés szerint legkésőbb 2014-ig ki kellene emelni a tengeralattjárót, mivel valószínűleg tengervíz jutott a reaktortérbe és ânagy a valószínűsége, hogy ellenőrizhetetlen láncreakció indul beâ amely robbanáshoz vezethet. Egy ilyen esemény pedig katasztrofális hatással lenne a térség élővilágára.
A K-27-es már elsüllyesztése előtt is szedett áldozatokat: a leszerelését elsősorban azért rendelte el az orosz északi-tengeri flotta parancsnoksága, mert egy reaktorhiba következtében kilenc matróz halálos sugárfertőzést szenvedett a fedélzeten. Elvileg az elsüllyesztés előtt a reaktorteret teljes mértékben kitöltötték szigetelőanyaggal, a hajótestet pedig betonnal, így lehetetlen lett volna, hogy betörjön a területre a tengervíz, amely halálos veszélyt jelent a reaktor belsejében. A sós víz ugyanis lassítja a dúsított hasadóanyagból kilépő neutronokat. Az üzemanyagként használt urán 235-ből ugyanis rendszeresen szabadulnak fel neutronok, miközben a hasadóanyagban az atomok spontán szétesnek. A spontán felszabaduló neutronok elméletileg nem képesek beindítani a reakciót, ám a tengervíz lelassítja a kilépő részecskéket, amelyek így újabb atomokat hasítanak szét és ellenőrizhetetlen láncreakció indul be.
Mint kiderült, a szigetelőanyag, amit a reaktortér kitöltéséhez használtak és az akkori mérnökök szerint örök időkre szólt, csak jó esetben is ötven évig képes megvédeni a vízbetöréstől a reaktorteret. A K-27-es közelében azonban már egy évtizede mérnek kilépő radioaktivitást, a jelentés szerint pedig egy hasonló reaktoron elvégzett tesztek azt mutatják, hogy minden bizonnyal víz jutott a reaktortérbe, így már csak néhány év maradt arra, hogy elkerüljék a katasztrofális nukleáris szennyezést.
