close
Nehezen privatizálnak a görögök
Egyéb - Gáz

Nehezen privatizálnak a görögök

A DEPA privatizálásának következő szakasza kezdődött el ma, a pályázatok leadási határideje tegnap volt. A Gazprom a hét elején újból tárgyalt a feltételekről a görög vezetőkkel, úgy tűnik, sikerült megegyezniük, a görög körbetartozás viszont hatalmas probléma.

A Gazprom továbbra is befolyásolni próbálja Athént a DEPA megvásárlásával kapcsolatban. A görög állami gázszállító társaság privatizálása jó ideje napirenden van, de döcögősen halad, ugyanis kevés a komoly pályázó. Az orosz állami gázvállalat viszont szeretné megszerezni a céget, hiszen a görög import közel 60 százaléka tőle származik.

 A pályázatok leadási határideje tegnap volt, a Gazprom pedig tavaly már 900 millió eurós (1,2 milliárd dolláros) vételárat ajánlott fel tenderen kívül a DEPA-ért. A görög cég nyeresége tavaly 106 millió euro volt a The Moscow Times orosz napilap szerint. A Gazprom 2011-ben 7 százalékkal csökkentette a Görögországnak szállított földgáz árát, ugyanakkor a görög energiavállalatok szerint még mindig túl drága más európai országoknak kínált árakhoz képest.

 Kedden egy Gazprom-delegáció érkezett Athénba, március óta harmadszorra kezdeményeztek megbeszélést a görög hatóságokkal és a DEPA vezetőivel annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak afelől, hogy a görög cég partnerei kiegyenlítik az összesen 380 millió eurós tartozásukat. További célja a Gazpromnak, hogy ne kelljen kifizetnie a 20 százalékos előleget azelőtt, hogy az Európai Unió is rábólintana az adásvételre. Athén korábban már csökkentette az előleg mértékét és jelenleg is próbálja behajtani a kintlévőségeit. Szteliosz Sztavridisz, a görög privatizációs ügynökség elnöke elmondta, hogy a tárgyalások a végső szakaszban vannak, de sajnos Görögországban mindenki mindenkinek tartozik, ezt pedig a kormánynak kell megoldania.

 A tárgyalásokhoz közeli források szerint a Gazprom attól tart, hogy az EU elkaszálja az üzletet, ekkor pedig elveszne az előlegként befizetett összeg. Az Unió hivatalosan arra törekszik, hogy megszüntesse az orosz gáznak való kiszolgáltatottságot, és korábban ezzel az esetleges felvásárlással kapcsolatban is megfogalmazta félelmeit. Korábban, 2003-ban már megpróbálták eladni a DEPA-t, de akkor nem pályázhattak gázellátó vállalatok.