close
Napelemmel burkolt utat adtak át Franciaországban
Egyéb - Megújuló

Napelemmel burkolt utat adtak át Franciaországban

A napokban Franciaországban megnyitották a világ első, solar panelekkel burkolt útját. A Guardian beszámolójából kiderül, hogy csaknem 1 kilométeres útszakaszról van szó, amelynek az egyik sávja leginkább a fürdőszobai csempeburkolatra hasonlít.

A paneleket különleges szilikon bevonattal látták el, amelyek megvédik az egységeket a járművek súlyától. Napjában mintegy kétezer autó, teherautó hajt majd át rajtuk a 3400 lakosú faluba, Tourouvre-au-Perch-be, vagy onnan el. A különleges útszakaszt a francia környezetvéedelmi miniszter jelentlétében adták át a forgalomnak, aki arról beszélt egyebek mellett, hogy szívesen látn-á uyganezt a megoldást a francia közutakon sokezer kilométeren. A Guardian emlékeztet beszámolójában, hogy Franciaországnak ez, a normadiai része nem kifejezetten napos időjárásról ismert, átlagosan lévente 44 nap zavartalan a napsütés. A következő két évben midnenesetre kiderül, hogy az elképzeléseknek megfelelően, képes-e a külüönleges burkolat elegendő áramot termelni a falu számára. Az útszakasz mintegy 5 millió euróba került, ami nem a leghatékonyabb módja a tőkebefektetésnek, de úttörő innovációról lévén szó nem is hatalmas összeg.