close
Megvenné a szlovák földgázszolgáltatót a cseh EPH
Egyéb - Gáz

Megvenné a szlovák földgázszolgáltatót a cseh EPH

Komoly érdeklődést tanúsít a szlovák gázszolgáltató, a Szlovák Gázipari Vállalat (SPP) megvétele iránt az Energeticky a Prumyslovy Holding (EPH), nagy cseh energiaipari társaság.

“Az SPP részvénycsomagjának megvételéről három hónapon belül döntés születik” – jelentette ki egy prágai gazdasági fórumon Daniel Kretinsky, az EPH igazgatói tanácsának elnöke. Kretinsky azt mondta, az EPH “50 százalék körüli” részesedést szeretne szerezni a szlovák gázszolgáltatóban. Amennyiben a tranzakció megvalósulna, ez lenne a csehországi cégek egyik eddigi legnagyobb befektetése külföldön.

“Tőkeerősek vagyunk, s jó lehetőségeket látunk jelenleg külföldön” – mondta Kretinsky. Elmondása szerint az EPH az idén több tízmilliár koronát szán külföldi terjeszkedésére, néhány befektetésről állítólag már előrehaladott állapotban vannak a tárgyalások, de részleteket nem kívánt elárulni. Az EPH tavalyi adózás előtti nyeresége mintegy 9,4 milliárd korona volt.

Az E15 prágai gazdasági napilap és a Reuters értesülései szerint az EPH egymilliárd eurós banki kölcsön felvételéről tárgyal a cseh bankok konzorciumával a holding terjeszkedésének további finanszírozására. Banki források szerint a felek közel vannak a megegyezéshez. Az EPH, amely két tucat energetikai cégből tevődik össze, az értesülések szerint hatéves futamidejű hitelről tárgyal. A pénz egy részét korábbi kötelezettségei teljesítésére, a nagyobbik részt csehországi, szlovákiai és németországi terjeszkedésének finanszírozására szánja.

A hitelt az UniCreditBank csehországi fiókra szervezi, amely maga mintegy 200 millió eurót kölcsönözne. A konzorciumot 12 bank alkotná, köztük a Ceská Sporitelna, Komercní Banka, CSOB és az ING Bank cseh divíziója.

A prágai sajtó szerint az EHL több projektbe is belekezdett. Tavaly például megvette a Cseh Energetikai Művektől (CEZ) a németországi Mibrag bányák részvényeinek felét, s Drezda környékén egy új szénerőművet tervez építeni. A Hospodárské Noviny gazdasági napilap úgy értesült, hogy az EPH tervezett külföldi beruházásainak értéke mintegy 130 milliárd korona. A terv része, hogy az EPH megvenné a Szlovák Gázipari Vállalat (SPP) akár ötvenszázalékos részvénycsomagját is. Az ületről már tárgyal a tulajdonosokkal a GDF Suez és az E.On cégekkel.