close
A megvalósulás útján az észak-déli gázfolyosó
Friss

A megvalósulás útján az észak-déli gázfolyosó

Az észak-déli gázfolyosó létesítését elősegítő megállapodásokat írtak alá pénteken lengyel és horvát cégek Varsóban Andrzej Duda lengyel és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök jelenlétében. A lengyel és a horvát elnök aznap kétoldalú tárgyalást folytatott a lengyel fővárosban. Grabar-Kitarovic társszervezője volt a 12 közép-európai és balkáni ország alkotta Három Tenger Kezdeményezés előző napi varsói államfői csúcstalálkozójának, amelyet Donald Trump amerikai elnök részvételével tartottak.

A megállapodásokat aláíró lengyel és horvát cégek a logisztika, valamint a vasúti és tengeri közlekedés terén tevékenykednek. A Három Tenger Kezdeményezés keretében megvalósuló együttműködés megerősítéséről szóló megállapodást látott el kézjegyével Marek Gróbarczyk lengyel tengergazdasági és belső utak minisztere, valamint a horvát tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális minisztérium államtitkára.

Andrzej Duda a horvát vendégével tartott pénteki közös sajtóértekezleten hangsúlyozta: a Három Tenger Kezdeményezés alapvető feladata a – Balti-, Adriai- és Fekete-tenger közötti – térség infrastrukturális és energetikai fejlesztése. Trump részvétele arra vall, hogy a kezdeményezés “fontos és komoly, óriási jelentőségű (…) az Európai Unióra nézve is, valamint a transzatlanti viszonyok szempontjából” – vélte a lengyel elnök. Az észak-lengyelországi, swinoujsciei gázkikötő júniusban fogadta az első amerikai cseppfolyósítottgáz-szállítmányt. “Remélem, hamarosan a horvát gázkikötő is megépül Krk szigetén” – mondta Andrzej Duda.