close
Magyar partnereket keres a Roszatom
Atom - Egyéb

Magyar partnereket keres a Roszatom

A magyar partnerek atomenergetikai programokba kapcsolódási lehetőségeiről is tárgyalt az orosz állami atomenergetikai konszern, a Roszatom vezetőivel Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) klíma- és energiaügyi államtitkára Szentpéterváron.

A Roszatom és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) közös szervezésében zajló, Atomenergia a 21. században című csütörtöki miniszteri szintű konferencia szünetében Kovács Pál újságíróknak elmondta, hogy a szerdai megbeszélésen az orosz fél ismertette azokat a lehetőségeket, amelyek a magyar ipar számára atomenergetikai programokba való bekapcsolódásra adhatnak módot.

Az orosz partner a magyar ipar számára lehetőséget teremtene atomerőmű-építésekben, ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztésben, köztük a negyedik generációs atomerőművek fejlesztési munkájában, valamint atomerőművi üzemanyagok fejlesztésében is – emelte ki Kovács Pál, aki szerint ez hosszú távon is olyan húzóágazatot jelentene a magyar gazdaság számára, amely köré a nukleáris szakemberképzést fel lehetne építeni.

Továbbá az orosz partnerekkel való együttműködésben több iparágat is helyzetbe lehetne hozni, például az építőipart, a villamos- és elektrotechnikai műszeripart. Ezenkívül az orosz fél vizsgálja, hogy a paksi atomerőműben jelenleg is partner magyar céggel hogyan lehetne bővíteni a további együttműködést a berendezés, gyártástechnológia, szerelés területén.

Ez a partnerség nemcsak Magyarországra vonatkozna, hanem más országokra is orosz atomerőművek építésekor – hangsúlyozta Kovács Pál.
A konferenciával kapcsolatban az államtitkár szólt arról, hogy kiderült, Európában az energiaellátás biztonsága területén átgondolt szabályozásra van szükség, amely tekintettel van a piac működésére. Az is látszik, hogy a fukusimai atomerőmű-katasztrófa okozta megtorpanás véget ért, a nukleáris területen a fejlődés újraindult, az atomenergia fejlesztésének gazdaságstabilizáló hatása van, fejlett ipari országok nem létezhetnek atomenergia nélkül – mondta Kovács Pál.