close
Lemaradóban a Volkswagen a dízelbotrány miatt
Egyéb - Emisszió

Lemaradóban a Volkswagen a dízelbotrány miatt

A válság óta nem látott szintre csökkent a Volkswagen európai piaci részesedése a dízelnbotrány nyomán – írja az első féléves értékesítési adatokra hivatkozva a Financial Times.

Az év első hat hónapjában 875 ezer 380 új VW-t értékesítettek az európai kereskedők, ami mindössze 0,8 százalékos növekedés az előző évhez, vagyis 2014-hez képest, az európai szakmai szövetség az ACEA adatai szerint – emlékeztet az üzleti lap internetes kiadásában. Összehasoníltásként megjegyzi, a többi európai gyártó eladása csaknem 10 százalékkal nőttek ugyanebben az időszakban, együttesen csaknem 7,8 millió új autót értékesítettek.

A Renault eladásai például 15 százalékal nőttekj, és a Ford is 5,4 százalékkal több új autót tudodd eladni az első félévben, mint 2014-ben, vagyis az európai autópiac határozottan növekedésnek indult. A friss adatok azt mutatják, hogy a VW részesedése az euróoai piacon 11,2 százalkos volt, szemben az egy évvel korábbi 12,1 százalékkal. Hasonló szinten 2010-ben volt utoljára a német autóipari konszern részesedése, az volt a legalacsonyabb a 2008-as gazdasági válság kirobbanása óta.

Az okokat összegezve az FT emlékeztet a tavaly szeptemberben kipattant dízelbotrányra, amelynek nyomán komoly nyomás alá került a cég, hogy kompenzálja valamilyen formában az érintett típusok tulajdonosait. Az Egyesült Államokban az érintettek 10 ezer dolláros “fájdalomdíjat” kapnak, az európai piacon azonban mindössze a kérdéses szoftver javítását ajánlotta fel az inkriminált motorokkal szerelet modellek tulajdonosainak a cég.