close
A Krímbe kerültek a Siemens turbinái
Friss

A Krímbe kerültek a Siemens turbinái

A Siemens német gépgyártó pénteken bejelentette, hogy az uniós szankciókkal sújtott Krím félszigetre került gázturbinák miatt kilép oroszországi vegyesvállalatából, és jelentősen csökkenti tevékenységét Oroszországban.
A Siemens négy gázturbinát adott el Oroszországba, melyekről később kiderült, hogy a Krímbe kerültek. A hivatalosan Ukrajnához tartozó félszigetet Oroszország 2014-ben jogellenesen annektálta. Az Európai Unió ezért büntetőintézkedéseket vezetett be Oroszországgal szemben és szinte teljes gazdasági embargót rendelt el a Krímmel szemben.

A Siemens pénteken megerősítette, mind a négy turbina a Krímben van. “Ez a fejlemény égbekiáltó módon megsérti a Siemens szállítási szerződéseit, az uniós szabályokat és a kölcsönös bizalmat” – húzta alá a vállalat közleményében, melyben tudatta, hogy kivonul az Interautomatika nevű vegyesvállalatból, amely névtelenséget kérő források szerint részt is vett a turbinák Krímbe szállításában és üzembe helyezésében.

A Siemens emellett felajánlotta, hogy hajlandó felbontani az eredeti szerződést a Tyehnopromekszport nevű orosz céggel, és ennek megfelelően visszavásárolja a turbinákat. Mindazonáltal jogi lépéseket is tesznek, hogy megakadályozzák a további szállításokat a Krímbe, és a turbinák visszakerüljenek eredeti rendeltetési helyükre, a dél-oroszországi Tamanba.

Oroszország két erőművet is épít a Krímben, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök biztos energiaellátást ígért a helyieknek. A félszigetnek ugyanis nincs szárazföldi összeköttetése Oroszországgal, s energiaellátása Ukrajnától függ. A Kreml korábban azt állította, hogy a Krímbe került turbinák Oroszországban készültek.